Az Európai Egészségbiztosítási Kártyával csak meghatározott szolgáltatókat, költségtérítéssel, és néha a költségek megelőlegezésével lehet igénybe venni, míg az utazási biztosítások a meghatározott limitig bármely szolgáltatót kifizetik.
A K&H Biztosító kiemeli, hogy az unión belül kölcsönösen használható az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EU-kártya), de az egyes országokban csak arra jogosít, ami a saját ország állami egészségbiztosítója szerint a hazai biztosítottaknak is jár. Ez azt jelenti, hogy csak az állami biztosítóval szerződött orvosok, kórházak szolgáltatása vehető igénybe, és rendszerint ennek is van önrésze. Sőt - emeli ki a közlemény - Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban és Finnországban a teljes költséget meg kell előlegeznie annak, aki ellátásra szorul.

Az üzleti biztosítás emellett kiterjed a hazaszállításra is
Ezzel szemben az üzleti utazási biztosítások alapján a biztosítók - meghatározott limitig - bármely egészségügyi szolgáltatót kifizetik. Az Union Biztosító azt javasolja közleményében, hogy Európában célszerű legalább 10 millió forintos egészségbiztosítási limitet választani. Van azonban néhány célország - ilyen például az Egyesült Királyság, a Benelux államok, vagy éppen Izrael - ahol igen magasak az egészségügyi ellátás költségei. Az ide utazók számára legalább 20 millió forintos limittel rendelkező, magasabb kategóriájú termékeket ajánl a biztosító.
Az üzleti biztosítás emellett kiterjed a hazaszállításra, sőt a komfortosabbak kifizetik a hozzátartozók külföldi beteglátogatását is. Az Union példája egy dél-afrikai túra 20 milliós egészségbiztosítási, 5 milliós hazaszállítási, 250 ezer forintos poggyászkár- és 1 millió forintos felelősségbiztosítási limittel. Mindez napi ezer forintba kerül egy átlagos biztosítónál.
Szóljon hozzá: