Csökkent a barangolásos mobiltelefon-hívások díja az Európai Unióban, de az ágazatban még mindig nem elég erős a verseny ahhoz, hogy jobb választási lehetőségeket és kedvezőbb tarifákat nyújtson a fogyasztók számára - állapította meg az Európai Bizottság a barangolási szolgáltatásokról szóló időközi jelentésében, amelyet kedden tett közzé Brüsszelben.
hirdetés
A jelentés szerint az unió mobilszolgáltatói az először 2007-ben bevezetett, majd tavaly júliusban módosított uniós szabályok által meghatározott maximális percdíjaknak megfelelően mérsékelték a barangolási díjakat, és az árak átláthatósága is javult. A fogyasztók számára a díjak azonban még mindig nem csökkentek számottevően az uniós szabályok által előírt szint alá - áll a jelentésben.
A versengés hiánya tartja magasan még mindig a roaming költségeket
Neelie Kroes, a bizottságnak a digitális menetrendért felelős alelnöke úgy vélte, hogy "a nagyobb verseny jobb választási lehetőségeket és még kedvezőbb díjakat jelentene a fogyasztók számára".
A jelentésből az is kiderül, hogy a fogyasztók gyakrabban használják a barangolási szolgáltatásokat.
Az elmúlt két év során az utazások hozzávetőlegesen tizenkét százalékosra becsült visszaesése ellenére is növekedett a külföldről fogadott hívások és küldött sms-ek száma. Tavaly nyáron például, az unió egészére kiterjedő tizenegy centes maximális sms-díj bevezetését követően az előző év hasonló időszakához képest húsz százalékkal több szöveges üzenetet küldtek.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: