Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon.
hirdetés
Az idén március elseje óta kell regisztrációs jegyet váltaniuk a helyközi közösségi közlekedésben - a Volán, a MÁV és a GYSEV járatain - a szociálpolitikai kedvezmény alapján díjmentesen utazóknak, köztük a hatvanöt év felettieknek, hat év alatti gyerekek, hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és menekülteknek.
A vásárolt jegyek negyede regisztrációs jegy
A regisztrációs jegy bevezetésének célja az volt, hogy az időszakos felmérések és szakértői becslések helyett részletes és pontos adatok álljanak rendelkezésre a díjmentesen közlekedők utazásairól. Az információk a szolgáltatókkal való elszámoláskor és az utasbarát menetrendkészítésben is felhasználhatók.
Márciusban a MÁV-START, a GYSEV és a huszonnégy Volán járataira összesen több mint hárommillió regisztrációs jegyet adtak ki. A Volán-társaságoknál az összes kiadott menetjegy negyede, a vasúttársaságoknál tizenhat százaléka volt regisztrációs jegy. Döntő többségét, mintegy nyolcvanöt-kilencven százalékát ahatvanöt év felettiek váltották, az utazók pedig jellemzően húsz kilométer alatti távolságot tettek meg buszon vagy vonaton.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: