A MÁV minden szerelvénye, így az InterCity (IC) és az EuroCity (EC) vonatok is megállnak a hétvégén Kőbánya-felsőn, így az utasok átszállással juthatnak csak el a Keleti pályaudvarra.
hirdetés
A Mávinform pénteki tájékoztatása szerint a Keletibe bizonyos elővárosi vonatok - a Pongrácz úti híd karbantartási munkálatai miatt elrendelt vágányzár miatt - nem jutnak el, ideiglenesen Kőbánya-felsőre érkeznek és onnan is indulnak a szerelvények.
Kőbánya-felsőről az utasok a Keleti pályaudvarig, illetve az ellenkező irányba közlekedő IC és EC vonatokkal is eljuthatnak, amelyeket Budapest bérlettel is igénybe lehet venni, valamint hely- és pótjegyet sem kell váltani.
A hétvégi vágányzár miatti forgalmi rend a Budapest-Hatvan, a Budapest-Aszód-Balassagyarmat, illetve a Budapest-Újszász-Szolnok vonal egyes elővárosi vonatait érinti.
Korábban a Városi és Elővárosi Egyesület (VEKE) és Rákosmente Önkormányzata is élesen bírálta a MÁV tájékoztatását, illetve az ideiglenes forgalmi rendet; azt követelték, hogy a vasúttársaság dolgozza át azokat.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: