Hatalmas ugrásokkal fejlődik a hazai online kiskereskedelem: míg két évvel ezelőtt még csak bő hatvanmilliárdos volt a forgalom, addig tavaly már megközelítette a százmilliárdot. Az idén várhatóan százharminc-százötvenmilliárd forintnyi termék cserél gazdát a webáruházakban - írta a Világgazdaság hétfői számában.
A lap szerint áprilisban kétezer-hétszáz elektronikus bolt működött Magyarországon, ez több százzal haladja meg a 2008-as adatot, s az idei forgalmi többlet várhatóan fele-fele arányban oszlik meg a piac régi, illetve új szereplői között. Az internetes értékesítés a teljes magyarországi kiskereskedelmi forgalomnak ma már több mint az 1,6 százalékát adja, egy éve ez a mutató még egy százalékon állt.
A bankkártyás fizetésben viszont még mindig kevés magyar bízikA bővülésre magyarázatul részben az szolgálhat, hogy a gazdasági recesszió sokakat tett még inkább árérzékennyé, és az online vásárlásra is hajlandó internetezők megkereshetik a világhálón a legolcsóbb vásárlási lehetőségeket. A webes vásárlásban ugyan egyre jobban bízunk, ám az online bankkártyás fizetés aránya még mindig alig három százalék, a banki átutalás lehetőségével még ennél is kevesebben élnek - olvasható a lapban.
Szóljon hozzá: