Az elmúlt másfél hónapban a szélsőséges időjárás következtében rekord mennyiségű, összesen negyvenötezret meghaladó kárbejelentést fogadott az Allianz Hungária Zrt., ennek kapcsán a várható kárkifizetések összege meghaladja a 4,2 milliárd forintot - közölte a társaság.
A közlemény szerint az Allianz-nál 21.587 vihar-, 8.645 beázási, 3.457 árvízi és elöntési kárt, 2.927 villámcsapást, s 1.467 jégverést jelentettek be május 15. óta, a legtöbb káresemény Budapestről érkezett. Pest, Veszprém és Borsod megyében az összesített, becsült kárérték megközelíti az egymilliárd forintot. Az időjárás okozta elemi károkra 2009-ben összesen 54.549 kárbejelentés érkezett, melyekre 2,4 milliárd forint kártérítést fizetett ki a társaság. Ebben az évben a jelenlegi eseményeket megelőzően elemi károkra összességében már 12.129 darab kárbejelentést fogadott a biztosító és közel háromszázhetven millió forintot fizettek ki.

Edelény víz alatt a Bódva tetőzésekor
A múlt héten még Borsodban az árvízkárok, ezen a héten pedig már Szabolcsban a viharkárok rendezése került fókuszba. Borsod-megyében, kiemelten Edelényben, Felsőzsolcán és Miskolcon múlt hét csütörtöktől több napon át emelt kárszakértői létszámmal végzett kárfelmérést az Allianz.
"Figyelembe véve a körülményeket és az igényeket mind Felsőzsolcán, mind pedig Edelényben felállítottunk egy-egy mobil Allianz-pultot, ahol számítógéppel több napig vártuk ügyfeleinket, hogy kárbejelentésüket megtehessék, és teljes körűen informálódhassanak" - idézi a közlemény Horváth Andreát, az Allianz vezérigazgató-helyettesét.
A borsodi árvízkárok mellett ismételten tömeges kárbejelentés érkezett a június 14-i viharkárok miatt, itt szintén a helyszínen nyújtott segítséget a biztosító, a kifizetések elérhetik a háromszázmillió forintot is. A Kelet-magyarországi régióból Szabolcsból és Hajdú-Biharból érkezett a legtöbb bejelentés, a leginkább érintett települések Mátészalka, Hajdúböszörmény, Geszteréd és Nyírbátor, de száznál több bejelentés érkezett Nyírmeggyesről, Kocsordról, Balkányról, Hajdúhadházról és Téglásról is.
Az elkövetkező hétvégén nagyszámú kárszakértővel vonul ki az Allianz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. A kisebb településekre a szakértők az összes helyi Allianz-os ügyfél adatával együtt mennek, azokat az ügyfeleket is megkeresik, akiknek még nem volt módjuk kárbejelentést tenni.
Az Allianz a bejelentéseket változatlanul folyamatosan fogadja minden csatornán, azaz Interneten a
www.allianz.hu weblapon, telefonos ügyfélszolgálaton az éjjel-nappal, hívható 40-421-421-es telefonszámon, valamint fiókhálózatán keresztül.
Szóljon hozzá: