Ötszázhetven P+R és százhúsz, kerékpárok tárolására alkalmas B+R parkolóhelyet adtak át pénteken Budapesten; az őrzött, ingyenesen használható parkolókat a XVII. és a XXII. kerületben, vasúti megállóhelyek mellett alakították ki.
A 480 millió forintból megvalósított projekthez az EU 400 millió forinttal járult hozzá. A beruházás a Parking Kft., Rákosmente és Budafok-Tétény Önkormányzata, valamint a MÁV összefogásával jött létre. Rákosmentén négy vasúti megállóhely mellett 368, Budafokon két megálló közelében 202 parkolót alakítottak ki.
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint tízszer ennyi parkoló kell ahhoz, hogy az autósok nagyobb számban vegyék igénybe a közösségi közlekedés járműveit.Riz Levente (Fidesz), a XVII. kerület polgármestere azt mondta: a kerületet nem érintik a BKV kötött pályás közlekedési eszközei (villamos, HÉV, metró), ezért csak a vasútra tudják "terelni" az autózókat. Ebben a most átadott új parkolók is segítenek. "Kedvcsinálóként" elmondta, hogy vonattal tizenöt-húsz perc alatt be lehet érni a belvárosba, míg autóval ugyanez csaknem egy órába telik. Szabolcs Attila, Budafok polgármestere az átadáson azt hangsúlyozta: az a cél, hogy minél több ilyen P+R parkoló létesüljön, mert a belső városrészek a dugók, a külsők pedig a nagy átmenőforgalom miatt szenvednek.
Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője elmondta, az egyesület korábban nagyon sokat lobbizott azért, hogy legyen uniós forrás P+R parkolókra. Hangsúlyozta, hogy épp azokban a kerületekben lehet a legnagyobb szerepe a vasútnak, ahol most átadnak ilyen parkolókat. Most már csak a MÁV-nak kell a szolgáltatását olyan színvonalra emelnie, amely további vonzerőt jelenthet - mondta.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, ahol van P+R parkoló, ott nagy kihasználtsággal működnek, nagy igény van rájuk - fejtette ki a VEKE szóvivője.
Az új parkolók átadásával csaknem húsz százalékkal bővült a budapesti P+R parkolók száma. A tervek szerint ezeket további kétezer parkolóhely kialakítása követheti a közeljövőben. A Parking Kft. közlése szerint Bécsben tizenhatezer, Münchenben huszonkétezer ilyen parkoló van, Budapesten viszont csak alig négyezer.
Forrás: MTI
Szóljon hozzá: