Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Másodpercenként háromszáz forint, parkolásért

Munkatársunktól, 2010. június 04. - péntek 12:31
Címkék: parkolás, eljárás, bírság
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Szabálytalan parkolásáért másodpercenként háromszáz forintnyi fontra bírságoltak meg egy nőt Nagy-Britanniában.



A negyvenöt éves asszony csupán egyetlen percig parkolt kocsijával London déli részén, azért, hogy megtudja, miként szabályos az adott helyen parkolni. Ehhez ugyanis ki kellett szállnia autójából, hogy el tudja olvasni tüzetesen a nagy P-betű, azaz a parkolási lehetőséget jelző tábla alatti tájékoztatót. Mire visszatért, hatvan fontnyi - 18 ezer forintnyi - bírságot kapott.

MTI
Itthon sem túl korrektek

Akkor viszont már tudta, hogy az adott helyen csak délelőtt tíz és délután négy között szabad parkolni és csakis rakodáshoz, ő pedig nem az adott időközben állt meg arra az egy percre. A bírságot - igazságtalannak tartva - nem fizette be, amivel annyit ért el, hogy  most már a dupláját követelik tőle - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Forrás: MTI
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Mr. Dékány Endre, 2020. január 26.

Hitelre van szüksége? Bármely okból és sürgős igényként mindenféle hiteleket kínálunk, p...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Mr. Dékány Endre, 2020. január 26.

Hitelre van szüksége? Bármely okból és sürgős igényként mindenféle hiteleket kínálunk, p...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

Mr. Dékány Endre, 2020. január 26.

Hitelre van szüksége? Bármely okból és sürgős igényként mindenféle hiteleket kínálunk, p...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza