Az elhízás elleni országos kampány részeként jövő tanévtől megtiltanák az édességek, a zsíros ételek és a cukros italok árusítását a mexikói iskolákban.
hirdetés
Az édességek mellett a diákok búcsút mondhatnak a szalonnának, valamint a torta nevű, gyakran zsíros hússal teletömött hagyományos mexikói szendvicsnek is, hacsak nem "lightos" formában, azaz babbal, avokádóval, sajttal vagy csirkével és zöldséggel készítik el. Zsírszegényen maradhatna a taco és a burrito is.
Ami az italokat illeti, száműznék az iskolákból az atole nevű sűrű és édes, reggelente melegen fogyasztott italt. A bevezetni tervezett szabályok szerint csak vizet, cukormentes üdítőt, tiszta gyümölcslevet és zsírszegény tejet ihatnának a gyerekek.
Az oktatási és egészségügyi hatóság bejelentése szerint a döntés az ország mind a 220 ezer általános és középiskoláját érinti, beleértve a magánintézményeket is.
Felipe Calderón mexikói elnök idén januárban jelentette be, hogy országos szintű kampány indul az elhízás ellen, aminek egyik legfőbb oka, hogy az utóbbi három évtizedben háromszorosára nőtt a túlsúlyos gyerekek aránya. "Sajnálatos módon a mi országunkat sújtja a leginkább a gyerekkori elhízás problémája az egész világon" - indokolta a lépéseket az elnök.
Korán kell elkezdeni a védekezést
Mexikóban jelenleg a gyerekek huszonhat százaléka túlsúlyosnak számít.
Az édességek iskolákból való kitiltását még jóvá kell hagyniuk a szakértőknek és egy felülvizsgálati bizottságnak is. Az egészségügyi hatóság reményei szerint mire augusztusban elkezdődik a következő tanév, a döntés jogerőre emelkedhet.
Szakértők szerint az elhízás elterjedésének egyik oka, hogy az utóbbi évtizedekben betörtek a mexikói piacra az Egyesült Államokból érkező cukros üdítőitalok és édességek, kiszorítva a gyümölcsökből és gyümölcslevekből álló hagyományos diákétrendet. José Ángel Córdova egészségügyi miniszter közlése szerint a 107 milliós közép-amerikai államban az elmúlt tíz-tizenöt évben negyven százalékkal csökkent a gyümölcs- és zöldségfogyasztás, miközben a cukros italok forgalma negyven-ötven százalékkal növekedett.
Az elhízás problémáját tetézi, hogy a mexikóiak genetikusan hajlamosak a cukorbetegségre.
Kérdéses ugyanakkor, hogy mennyire lesz hatékony a kilátásba helyezett iskolai tiltás, hiszen az árusok megtehetik, hogy közvetlenül az iskola udvarán kívül felállítják bódéikat. Az pedig valószínűsíthető, hogy a gyerekek mit fognak választani.
Mint Salvador Torres, a Boing! nevű cukros, gyümölcsalapú, mára klasszikussá váló iskolai italt gyártó szövetkezet egyik vezetője fogalmazott: "A gyerekek az édes dolgokat szeretik. Ők maguk mondják, hogy "ezt nem szeretem, ez nem Boing". A gyerekek továbbra is a mi italunkat fogják kérni".
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: