Nem jutott meggyőző eredményre a mobiltelefonok és két típusú agydaganat kapcsolatáról egy nagy nemzetközi tanulmány.
A csaknem tizenháromezer, mobiltelefont használó ember bevonásával készült tanulmány nem talált kockázatnövekedést a meningióma - egy gyakori, legtöbbször jóindulatú agytumor - esetében és csupán enyhe "utalást" a glióma - egy kevésbé gyakori, ám sokszor halálos agydaganat - kockázatának emelkedésére azoknál, akik hosszú távon és hosszú ideig mobiloztak.
A tíz évig tartó felmérést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi rákkutatási ügynöksége folytatta le. A kutatók megállapítása szerint voltak olyan "utalások", hogy naponta legalább harmincperces mobiltelefonálás növelheti a glióma kockázatát. A szerzők szerint az eredményekből nem vonható le egyértelműen olyan következtetés, hogy a sugárzás agytumort okozna.
A hosszabb ideig tartó hívások inkább összefüggtek a kockázat emelkedésével, mint a nagy számban lefolytatott hívások. Nem vizsgálták a kihangosítón keresztüli mobilozást, ahogy azt sem, milyen hatása van a testközelben - például a zsebben vagy éjjel az ágy mellett - tartott, bekapcsolt ám használaton kívüli készüléknek. Azokat a korábbi eredményeket, melyek szerint a mobilozás éppenséggel csökkentené a rák kockázatát, "valószínűtlennek" nevezték a kutatók. Hangsúlyozták, hogy a tanulmány 2000-es kezdete óta jelentős változások történtek a mobiltelefonok használatában, ezért is fontos a további vizsgálódás.
A későbbiekben tervezett kutatások közt van olyan, melyben a fülre és a fültőmirigyre gyakorolt hatást elemeznék, egy másikban pedig a gyerekek mobilhasználatát vizsgálnák.
Az International Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban kedden megjelenő tanulmányt tizenhárom ország kutatói készítették. A résztvevő országok között van Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Németország és Japán. A felmérésbe bevont 12848 ember közül 5150-nek volt vagy meningiómája, vagy gliómája.
A kutatási költségek mintegy negyedét a mobiltelefon-ipar állta, ám a WHO hangsúlyozta, hogy intézkedéseket tettek a kutatók függetlenségének biztosítására.
Forrás: MTI
Szóljon hozzá: