A MÁV-START utasainak lehetőségük van arra, hogy kártérítést kérjenek vonatkésés és járatkimaradás miatt a 2007. szeptember 7. és 2009. november 14. közötti időszakra is.
hirdetés
A Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) közérdekű keresetet nyújtott be a MÁV-START Zrt. általános szerződési feltételei ellen, mert szerinte a vasúttársaság minimálisra csökkentette az utasok kártérítési lehetőségeit a vonatok késése és kimaradása esetén. A jogos igények érvényesítését ráadásul adminisztratív és egyéb akadályokkal nehezítik.
Az FJSZ tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésében kimondta, hogy a vasúttársaság üzletszabályzatának számos pontja tisztességtelen, ezért érvénytelen.
Közleményében az FJSZ kiemeli: tisztességtelennek bizonyult, hogy a MÁV a vonatkésést és a vonatkimaradást az állomás ügyeletesének igazolásához kötötte. Így maga dönthette el, hogy szerződésszerűen teljesített-e vagy sem. Késve induló vonat esetén a MÁV úgy tekintette a helyzetet, hogy igénybe vételével az utas lemondott kártérítési igényéről. Az Intercity és más helybiztosítással közlekedő vonat 15 percet meghaladó késése esetén csak a vonat által érintett állomások pénztáraiban - 24 órán belül - lehetett a pót- és helyjegy árát visszakérni. A MÁV megkövetelte, hogy az utas a jegyár-visszatérítési kérelméhez csatolja eredeti menetjegyét, pót- és helyjegyét is - írja a közlemény.
A fogyasztóvédelmi szervezet utal arra: a MÁV időközben megváltoztatta üzletszabályzatát, de a fogyasztók számára nyitva áll annak lehetősége, hogy amennyiben a 2007. szeptember 7. és 2009. november 14. közötti időszakban a fenti okok valamelyike alapján nem jutottak kártérítéshez, akkor igényüket most érvényesítsék.
Az FJSZ megvizsgálja a MÁV jelenleg hatályos üzletszabályzatát is, és ha azokban szintén megjelennek az ismertetettekhez hasonló feltételek, és ezeket a MÁV nem hajlandó törölni, akkor újabb pert fog indítani.
A MÁV-START Zrt. honlapján május hetedikén közzétett közlemény szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérik a Legfelsőbb Bíróságtól, a fogyasztóvédők közleményére pedig később reagálnak majd.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: