A VPOP ma hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Milotán razziáztak. Egy családi ház udvarán több, mint huszonötmillió forint értékű, ukrán csempészcigaretta volt a fogás.
A Vám-és Pénzügyőrség munkatársai Milota község egyik ingatlanán tartottak helységellenőrzést a hajnali órákban. A lakóház udvarán parkolt két magyar rendszámú személygépkocsi, amelyek csomagtartója és utastere cigarettával volt telepakolva. Az udvaron volt még egy kisebb sóder halom is, amelyen látszott, hogy néhány órával azelőtt borítottak a helyszínre. Kiderült, hogy nem véletlenül került oda a sóder, hiszen alatta egy szennyvíz akna volt, amelyben több ezer doboz ukrán eredetű cigaretta volt elrejtve.

Több mint 26 millió forint értékű cigarettát foglaltak le
A pénzügyőrök az udvaron lévő két gépjárművet (Mercedes, VW Passat), valamint a közel 45 ezer doboz cigarettát lefoglalták, az ingatlan tulajdonosával szemben pedig jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak, a bírság várhatóan meghaladja a 30 millió forintot.
A lefoglalt ukrán eredetű cigaretta értéke meghaladja a 26 millió forintot.
Szóljon hozzá: