Internetkapcsolattal rendelkező okostelefonok tulajdonosai vehetik igénybe az itthon most elindított, forgalomfigyelő rendszert.
hirdetés
A felhasználók által automatikusan feltöltött GPS-koordináták
és az ezekből számolt menetidő alapján lehetséges a közlekedési dugók kikerülése, illetve a gyorsabb útvonalak kiválasztása.
A magyar fejlesztésű Jitti (Just In Time Traffic Information) egyelőre iPhone-ra és a Windows Mobile operációs rendszert használó készülékekre érhető el, a felhasználók visszajelzései alapján azonban a Jitti Android, Symbian és Blackberry rendszerű telefonokra optimalizált változat is várható.
A Jitti előnye, hogy az aktuális forgalmi helyzet mindössze két-három perces késéssel megjeleníthető, a későbbi fejlesztésekkel pedig a balesetek és a traffipaxok jelölésére is lehetőség lesz.
Lesz elég iPhone-os
Hivatalos eladási adatok szerint Magyarországon mintegy százezren használnak iPhone-t, és ugyanennyien használják a Windows Mobile kompatibilis készülékeket. A Jitti fejlesztői a rendszer ingyenességét néhány emelt szintű szolgáltatás fizetőssé tételével tartanák fenn. A későbbi igények alapján azonban az is elképzelhető, hogy a szoftver üzemeltetési költségeit a felhasználó helyzetéhez igazított hirdetésekkel (LBA) finanszírozzák.
A forgalomfigyelő rendszer az autóval közlekedő Jitti-használók internetes adatcseréjére épül. Az ingyen letölthető szoftver a telefonok műholdas helymeghatározó rendszerét (GPS) használva küldi az internetre a jármű pontos helyzetét, amelynek alapján kiszámolható, hogy a városban merre, milyen sebességgel lehet haladni.
A fejlesztők tapasztalatai szerint Budapest fontosabb útvonalainak lefedéséhez már ötszáz felhasználó is elegendő, a közösséghez azonban egy hét alatt már több mint ezren csatlakoztak.
Nagy Bálint az alkalmazást fejlesztő Jitti Forgalmi Információ Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója szerint a rendszer optimális működéséhez olyan adatforgalmi előfizetés szükséges, amellyel percenként három kilobájtos adatforgalomra van lehetőség. Ez egy átlagos felhasználó havonta legfeljebb száz megabájtnyi adatforgalmat jelent.
A Jitti elterjedésével tervezik, hogy a www.jitti.hu oldalra látogatók is megtekinthetik, a város különböző pontjaira merre és milyen tempóban lehet eljutni, illetve a negyedórás bontástól kezdve egészen a heti statisztikákig lehet majd lekérdezni, hogy mikor és melyik utcát érdemes elkerülni.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: