Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Nyolcszázezer háztartást érint a digitális átállás

Munkatársunktól, 2010. május 04. - kedd 14:01
Címkék: műszaki cikk, kábeltévé
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A 2011 végén befejeződő digitális átállás 800 ezer háztartást érint, amelyek ma a földfelszíni televíziós adást kizárólag analóg módon fogják.



Kozma Zsolt, az NHH médiainfrastruktúra szabályozási igazgatója elmondta: a digitális infrastruktúra már kiépült, s tartalmak, adások is elérhetők rajta. A kereskedelemben kaphatók a digitális adás fogásához szükséges készülékek, antennák és set-top-boxok is.

A piacról elmondta: a háztartások hatvankét százaléka kábelen vagy internetes hálózaton keresztül nézi a televíziót, míg a többiek például földfelszíni adást néznek, vagy műholdon keresztül érik el a műsorokat.

Az igazgató kifejtette, hogy tavaly a második félévben a háztartások huszonhat százaléka már digitalizált volt, míg ötvenhárom százalékuk analóg kábelen nézte a televíziót, húsz százalékuk pedig földfelszíni adást fogott. A háztartások egy százaléka nem tévézik.


Vezérlőterem

Kozma Zsolt elmondta, az év végére a mostaninál hét százalékponttal nagyobb, kilencvenöt százalékos lesz Magyarországon a digitális lefedettség.

Egy lakossági felmérést idézve közölte, hogy az analóg lekapcsolásról a háztartások tizenhárom százaléka hallott és tájékozódott is a folyamatokról. További negyvenhárom százalékuk csak hallott róla, míg negyvennégy százalékuk nem is tudott erről.

Karl Károly, az NHH általános piacfelügyeleti igazgatója elmondta, a hatóság folyamatosan ellenőrzi és nyomon követi, hogy az érintettek, például a kereskedők hogyan tájékoztatják a vevőket a digitális átállásról, illetve arról, hogy melyik készülék és eszköz alkalmas a digitális adás fogására. Hozzátette: nyolcvan százalékuk már megfelelően tájékoztatja a vevőket, a hatóság pedig folytatja az ellenőrzéseket.

Az NHH két kiadvánnyal is támogatja a tájékoztatást, ezek a hatóság honlapján is elérhetők.

Forrás: MTI
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

eberti, 2010. augusztus 13. - péntek 17:08

Pityu! egyetértek! bár nálunk már digi is van, aggódom milyen lesz, ha végleg lekapcsolják az analógot! Sok különbséget nem látok a kettő között.

Pityú, 2010. május 04. - kedd 22:28

A tanyasiakkal mi lesz? A kis településen élőkkel mi lesz? Csak a lové szedésről szól!!!

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Lambert Kati, 2012. február 09.

Belefutottam én is valami csalófélébe, legalábbis szerintem. Nekem ingatlan hirdetésre cuppant...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Kán Éva, 2012. február 09.

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény kimondja, hogy a köztisztviselőt a reá ir...

Népszerű az ingyenes jogsegélyszolgálat

adak arnold, 2012. február 08.

FIGYELEM, FIGYELEM!
Tisztelt Hangszerhirdető Barátaim!
A mai napon egy állítólago...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés