Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Saját számlánkat sem értjük

Munkatársunktól, 2010. május 04. - kedd 14:41
Címkék: gáz, áram, víz, szolgáltató
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Teljesen tájékozatlan a lakosság az energiaügyeiben, nemcsak azt nem tudja, hogy mennyit fogyaszt és fizet, de nem ismeri a lehetőségeit sem a költségeinek csökkentésére.



Kmetty Zoltán, a Forsense vezető elemzője kedden, az ezer fős lakossági és háromszáz fős szakmai felmérésről tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a megkérdezettek harminchárom százaléka elgondolkodott energiahatékonysági beruházáson, de nem hajlandó költeni rá. Azoknak az aránya viszont, akik legalább ötszázezer forintot szánnak ilyen beruházásra, mindössze tíz százalék.

mti

A lakosság több mint hetven százaléka inkább támogatja a piaci versenyt és mindössze öt százalékuk ellenzi. A lakosság és az energiaszakma is támogatja a megújuló energiát. Azok a háztartási fogyasztók, akik egyáltalán hajlandók lennének többet fizetni érte, mindössze öt-tíz százalékkal nagyobb költséget viselnének el a megújuló energiák támogatására.

mti

Az állami szerepvállalást a lakosság nagyobb arányban támogatta, de még a szakmai válaszadók hat százaléka is úgy vélte, hogy az állami szerepvállalásnak meghatározónak kell lennie. A szakma harminchat százaléka azt szorgalmazná, hogy a háztartási fogyasztókat tekintve az állam tartsa meg közvetlen befolyását és minden más fogyasztói csoportban teremtsen tiszta viszonyokat.


Napkollektort szerelnek egy  társasház tetejére

Az energiapiac liberalizációjával a szakmai megkérdezetteknek mindössze nyolc százaléka elégedett teljes mértékben, tizenkilenc százalékuk szerint viszont egyáltalán nem volt eredményes a piacnyitás, míg huszonkilenc százalék mondta azt, hogy részben sikeres volt.

mti



Forrás: MTI
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Zöld Veronika, 2012. január 27. - péntek 12:28

Hátha valakinek segít: Akinek a konyhai tűzhelye felül (ahol az edényben főz)gáz, de alul a sütő rész elektromos, az kérjen az E-ON-nál egy formanyomtatványt, amelyet gázos vállalkozó (pecséttel is)szakember leigazol, és annak ugye annyival kevesebb gáz átalánydíjat kell fizetni. Jó spórolást,sok kicsi sokra megy.

papa62, 2011. december 27. - kedd 11:01

Érdekes dolgok ezek a villanyszámlánkkal kapcsolatban. Valahol olvastam, hogy az áram díjának felének kellene lennie a ma megállapítottnak, de mégis olyan dolgokért fizetünk, ami teljesen érthetetlen. Valamikor a számlában szerepelt valami szénbányászati hozzájárulás is, és amint olvastam máshol, kiderült, hogy a nyugdíjas bányászokat támogatjuk vele. Azóta ez a tétel eltünt a számláról. Volt még egy másik tétel is, ami a távvezetékekkel kepcsolatos, már nem emlékszem rá, mi volt az. Egyébként én minden hónapban ellenőrzöm a fogyasztást, és igyekszem lejjebb szorítani, sőt van egy konnektorba dugható fogyasztásmérőm is, amivel meg tudom mérni pl. a mosógép fogyasztását. Az a baj még, hogy az áramszolgáltató egy évben egyszer állapítja meg a tarifát, így év végén túl sokat kell egyszerre fizetni. Ha viszont saját magamnak állapítom meg, akkor ha többet fizettem, kevesebbet kapok vissza. Jól kivan ez találva, mindig az áramszolgáltató jár jól.

csakegycsaj, 2011. augusztus 22. - hétfő 16:08

Úgyis ki kell fizetni, ha értjük, ha nem. Mindenféléket kitalálnak, hogy egyre több pénzt szedjenek be tőlünk. Ez ellen csak úgy tudunk védekezni, hogy a pénztárcánkhoz mérten fogyasztunk.

Nagy, 2011. július 31. - vasárnap 14:17

T. Zozo!50ft.kb 1kw.,a gázt nem tudom

Zozo, 2011. július 31. - vasárnap 11:01

Van egy kérdésem aki tud az segítsen nekem. Fejér megyei vagyok és azt szeretném megtudni menyibe kerül 1kw. áram és 1m3. gáz? Nem a MJ.-ba kérem mert ez nekem nem mond semmit! Igaz ez talán az én hibám, hogy nem vagyok matematikus ezért kellene " kis emberen nyelvén " elmondani

jogosúlt, 2011. január 20. - csütörtök 18:57

Azért van így kitalálva,hogy netudjunk rajta eligazodni és így feltudnak számolni minden E.ON hibájából eredő hiányosságot. Azért küldözgetnek mindenféle elmaradásokról számlákat és fenyegetnek külső behajtó igénybevételével,mert a számlázók elszúrták az adatokat.De az még nem jogosítja fel őket,hogy a fogyasztóval fizettessék meg!

asd, 2010. december 21. - kedd 17:09

SZARSZARSZAR ADJATOK INGYEN ÁRAMOT BÜDÖS CSALÓ EONOSOK :'(((((((( A PELUSOM MÁR TELEVAN VELETEK!!!!!! :'((((((

csakegycsaj, 2010. október 21. - csütörtök 12:19

Azért van mindenféle díj külön beleszámolva, hogy több pénzt tudjanak a zsebünkből kivenni. Lassan már annyit sem kapunk, hogy a villanyszámlára elég legyen.

Magyar Lászlóné, 2010. október 12. - kedd 08:44

Na én sem értem, a gázszámlámat,semmi köbméterfogyásért, fizettem kb 1400-ft-ot,majd egy köbméterért úgyaannyit, most leguljára két köbméterért szintén ugyan úgy.Mennyibe kerül a gáz fogyasztás?

eberti, 2010. augusztus 15. - vasárnap 17:31

tuti úgy van kitalálva, hogy véletlenül sem tudjunk kiigazodni rajta.


1 2

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Lacó, 2012. február 11.

„Bedőlt” lakáslízingekből visszavett ingatlanokat értékesítettek részben saját zsebre a...

Behajtó cégek és a család

sámán miklód, 2012. február 11.

Képtelen vagyok üdülési jogomtól megszabadulni még azon az áron sem, hogy a befizetett össze...

Átverés üdülési joggal

Combi, 2012. február 11.

szkati!

Nem érdemes húzni a dolgot, beszélni kell a szomszéddal hogy amit csinál...

Birtokháborítás hanggal és szaggal

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Bringa Bringa Külföldi luxusportálok méltatnak egy magyar bicikli manufaktúrát, a B55-öt és annak hibrid...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés