Tavaly év végén több mint 2,4 millió lakossági és több mint 350 ezer vállalati ügyfél rendelkezett internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel a magyarországi hitelintézeteknél, a lakossági internetbanking ügyfelek száma az elmúlt egy évben huszonegy százalékkal, míg a vállalati ügyfeleké tizenkét százalékkal emelkedett.
A GKIeNET, a T-Home, és a T-Mobile közös kutatásának eredményeit összegző jelentés szerint 2009 végén több mint 2,9 millió lakossági és mintegy 210 ezer vállalati ügyféllel rendelkezett mobilbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel a hazai hitelintézeteknél, míg az elmúlt egy év alatt a lakossági ügyfelek száma tíz százalékkal, a vállalati ügyfelek száma pedig tizenkét százalékkal nőtt.
Tavaly év végén közel 280 ezer kizárólag internetes fizetésre alkalmas webkártya volt használatban a hazai piacon, ez közel negyven százalékkal több az egy évvel ezelőtti értéknél.
2009 végén a lakossági internetbanki ügyfelek aránya átlagosan harmincöt százalék volt az internetes szolgáltatással rendelkező bankok összes lakossági ügyfeléhez viszonyítva, a vállalati ügyfelek esetén pedig negyvenöt százalék volt ugyanezen érték.
Barátkozunk a netbankkalA mobilbanki szolgáltatással rendelkező bankoknál az ilyen szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek aránya negyvenkét százalék volt az év végén, míg a vállalati ügyfelek huszonhét százaléka használhatta a mobiltelefont banki szolgáltatások igénybevételére.
Adatkezelési félelmek az elektronikus kereskedelemben Az internetes kereskedelem fejlődését segíthetik azok a virtuális bankkártyák, amelyek kizárólag interneten keresztüli vásárlások lebonyolítására vehetők igénybe. Az úgynevezett webkártyák számának megadásával az online módon vásárló ügyfél kiküszöböli a saját bankkártya-számmal való visszaélés lehetőségét, hiszen elkülönült kártyaszámot használ az internetes vásárlásokra. A webkártyán elérhető pénzösszeget a tulajdonos tetszése szerint tudja változtatni, és általában csak a vásárlás lebonyolítását megelőzően helyez el pénzt a kártyán.
Forrás: MTI
Szóljon hozzá: