Férjem ez év januárjában meghalt, a Fibernet pedig rám akarja erőszakolni a vele kötött hűségnyilatkozat elfogadását. Még bele is mentem volna, erre lekapcsolják a netet!
Férjem ez év januárjában elhalálozott, a Fibernet pedig rám akarja erőszakolni a vele kötött hűségnyilatkozat elfogadását. Én eredetileg hajlandó lettem volna igényt tartani a szolgáltatásukra, de hibát követtek el - amit ők is elismertek - , viszont nem voltak hajlandók korrigálni. Március 22-én tévedésből lekapcsoltak az internetről. Többször jeleztem az ügyfélszolgálaton, hogy korrigálják a hibát, de nem léptek semmit ez ügyben. Erre felkerestem a lakóhelyemen lévő fibernetes területi képviselőt, ahol egy lemondó nyilatkozatot írtam alá, melyben kijelentettem, hogy azonnal hatállyal lemondok az összes szolgáltatásukról. (Hozzá kell tennem, hogy ez a lemondó nyilatkozat sem formailag, sem tartalmilag nem felel meg a legelemibb kívánalmaknak.)
Lekapcsoltak, lemondattak, aztán számláztakAzt hittem, hogy ezzel rendeztem az ügyet, erre a tegnapi nap folyamán az elhunyt férjem nevére két csekket is küldtek, az egyik az eddigi állítólagos tartozásomat, a másik pedig a május hónapban esedékes szolgáltatások összegét tartalmazza. Érdeklődésemre elmondták, hogy nem veszik figyelembe a lemondó nyilatkozatomat, mert a férjem 2009 decemberében aláírt velük egy egy évre szóló hűségnyilatkozatot, s ez rám nézve is kötelezettséget jelent. Megnéztem a szerződésüket, mely szerint a döntésük teljesen jogtalan. Elhatároztam, hogy ezek után nem vagyok hajlandó kifizetni semmiféle tartozást, s ügyvédhez fordulok, mert ez az inkorrekt szolgáltató, visszaélve a hatalmával, olyan kötelezettségeket erőltet rám, ami jogilag kifogásolható. S még valami, többször jeleztem a Fibernetnek írásban és szóban is, hogy a férjem, akivel eredetileg megkötötték a szerződést, elhunyt. Négy alkalommal küldtem el a halotti anyakönyvi kivonat másolatát, de mindannyiszor elkeverték. Ez azért felháborító, mert a halotti anyakönyv olyan szenzitív adatokat tartalmaz, amellyel visszaélhetnek. Ez hivatalos okirattal történő visszaélést jelent!
Szóljon hozzá: