Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Több autópálya matrica fogy

Munkatársunktól, 2010. április 21. - szerda 18:51
Címkék: autó, szolgáltató
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A járművezetők 2010 első három hónapjában két százalékkal több autópálya matricát (e-matricát) vásároltak a tavalyi azonos időszakkal összehasonlítva, a bruttó bevétel pedig 19,17 milliárd forintra nőtt.



Az ÁAK adatai szerint a legszembetűnőbb növekedés a teherjárművek számára érvényes egy napos - D2, D3 és D4 - e-matricák forgalmában tapasztalható, ebből a típusból ugyanis tíz százalékkal vásároltak többet tavalyhoz képest. Az emelkedő trend hátterében valószínűleg az áll, hogy a válság leginkább ezekben a kategóriákban éreztette hatását, ezért a 2009-es mélyponthoz képest az idén remélhetőleg újra növekedési pályára álló teherfuvarozás a most tapasztalható forgalomélénküléssel is ilyen arányú növekedést produkál - olvasható a közleményben.

Az egyéb kategóriájú matricák eladásában is kisebb növekedést regisztráltak, ugyanakkor a havi e-matricák forgalma hat százalékkal visszaesett.

mti
Csúcsforgalom

A közleményben kiemelik: annak ellenére megfordulni látszik az értékesítési mutatószámok 2009-ben tapasztalt csökkenő trendje, hogy idén húsvétkor a darabszám és a bevétel tekintetében is hét százalékkal csökkent a matricák eladása. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy tavaly ilyenkor nyárias időjárásban volt részük az autósoknak, míg idén mostohább körülményekkel találkozhattak az útnak indulók - fűzik hozzá.

Az ÁAK Zrt. kezelésébe tartozó autópálya-szakaszok forgalma is újra emelkedő tendenciát mutat 2009-hez képest, ugyanakkor a növekedés még mindig jelentősen elmarad a 2008 előtti időszak jelentős, évi nyolc-tíz százalékos forgalomnövekedéséhez képest.

A Magyarországon áthaladó tranzitforgalom lebonyolításában kiemelt szerepet játszó M1-es autópályán és az M0-s autóúton - a 2009 első negyedévében mért öt-tíz százalékos csökkenéséhez képest - mintegy másfél százalékos, az M7-es autópályán pedig három százalékos forgalomélénkülést tapasztaltak az idei év első negyedévében. Tovább folytatódott viszont a csökkenés az M3-as és az M30-as autópályákon: az előbbin másfél százalék, az utóbbin tíz százalék körüli visszaesés mutatkozik 2009 első negyedévéhez képest.

Forrás: MTI
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Á. Balázs, 2020. január 22.

Üdv! Nekünk a Baliner Bt.-ről van nagyon rossz véleményünk. Nem teljesítették határidőre a...

Ablakcsere buktatókkal

Mr. George Anderson, 2020. január 22.

Üzleti kölcsönt keres? Személyi kölcsönök, lakáscélú kölcsönök, autó kölcsönök, di...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

bishop berry smith, 2020. január 21.

Helló Szüksége van pénzügyi kölcsönre, ingatlanbefektetésre, autókölcsönre, adósságkons...

Menekülés a UPC-től

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza