Mostantól a hitel tőketartozásra vetített egy-két százalékának fejében is kiszállhatnak ingatlanhiteleikből a lakossági ügyfelek. A bankok ugyanis a bő egy hónapja hatályos törvényi előírásokhoz igazították kondícióikat.
A Világgazdaság keddi számában több bank feltételeit hasonlította össze. Kiderült, hogy bár a hitelintézetek által felszámított előtörlesztési díjak drasztikusan csökkentek, több piaci szereplő is a jogszabály által megengedett maximális mértéket vezette be.
A törvény rendelkezései szerint a bankok jelzáloghitelek esetén legfeljebb a tőketartozás 2,5 százalékát kérhetik el pluszköltségeik fedezésére, de csak akkor, ha jelzáloglevéllel fedezett a kölcsön, és az ügyfél a kamatperióduson belül törlesztene. A többi jelzáloghitelnél két százalék, az egyéb hiteleknél 0,5 százalék a korlát - idézi fel a lap a jogszabályi feltételeket.
Mennyi is az a tőketartozás?A cikk kitér arra is: a csökkentett előtörlesztési díjaknak ugyanakkor most még vélhetően nincs drámai hatásuk a bankok díjbevételeinek alakulására. A "gálánsabb" ajánlatok kizárólag az új, március elseje után megkötött szerződésekre érvényesek.
Az előtörlesztés szempontjából érdekesebb, régebben folyósított hiteleknél a bankok nem nagyon igyekeznek az új feltételek érvényesítésével - olvasható a lapban.
Forrás: MTI/Index
Szóljon hozzá: