Ötezer-százhuszonkét darab - kedd óta ez a huszonnégy órás csapatos palacsintasütés magyarországi rekordja. A korábbi csúcs 34-gyel kevesebb volt.
A győri Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézetének diákjai negyed éve találták ki, hogy olyasmivel hívják fel a figyelmet fakultásukra, ami az alma mater kapuin kívül is nagyot szólhat. "Mi vagyunk az egyik legkisebb intézet, és erre az évre még nem volt nagy programunk" - magyarázta Fehér Gábor, szervező.
Menet közben ők is meglepődtek, mennyi szervezést is igényel egy ilyen megmozdulás. A siker kapujából visszatekintve már úgy látja: zöldfülűek voltak, amikor belevágtak, de szerencse kísérte őket. Az egyik helyi élelmiszerbolt hálózat melléjük állt, ők adták az alapanyagokat. Nem is keveset: a százhúsz kiló lisztbe legalább kilencszáz tojás, száznegyven liter szóda, százhúsz liternyi tej, kakaóporból tizennyolc, cukorból tizenhat, sóból tíz kiló kellett. A cél ugyanis a tízezer darab volt, ám ez "nagyon illuzórikusnak bizonyult". Két órával a finis előtt éppen az ötezres határt lépték át.

Korábbi rekordkísérlet: a kunágotai plébános 2001-ben
Az egyetemi klub Dunára néző teraszán sürgölődött a munkát példásan megszervező csapat. Fehér Gábor közlése szerint kétóránként váltják egymást a sütőbrigádok, két lány árulja a kész palacsintákat, amit "az teker, aki épp szabad". Nem mindig jutott ugyanaz a tésztába; a kalákában készülő finomságba mindenki hozott, amit tudott, így voltak olyan órák, amikor lekvár is jutott bele, de ha ez az alapanyag elfogyott, tisztán kakaósakat tekertek.
A végeredményt bármelyik arra járó tesztelhette: száz forintért adták a palacsinta darabját, de az éhesebbek - hatszázért - bérletet is válthattak. A megmaradó darabokat a város szociális intézményeiben osztják majd szét; jut belőlük a likócsi hajléktalanszállóra is.
Forrás: MTI
Szóljon hozzá: