A gyermek növekedésével együtt a kiadások is egyre magasabbak lesznek. A legtöbb szülő a ruhákon igyekszik spórolni. Cserélik, használtan veszik, vagy rokonoktól kapják a kinőtt gyerekholmit.
hirdetés
Úgy nő, mintha húznák
Az előző évhez képest is kevesebb pénzt tudunk költeni a másfél éves gyermekünk ruháztatására. Tavaly még szinte egymás sarkát tapostuk a többi szülővel az egyik, használt babaholmikat árusító üzletben, de napjainkban az is kong az ürességtől, alig van vevő - panaszolta a szolnoki T. Antal. Az édesapa elmondta, örülnek, ha a tápszert meg tudják vásárolni csemetéjüknek. Azt is az egészségbiztosítási kártyán lévő összegből finanszírozzák. "Egyetlen pár cipőt hatezer forintért vettünk a lányunknak, de három hónap alatt kinőtte. Igyekszünk mellőzni a felesleges holmik beszerzését, de muszáj valamiben járnia."
Babaholmit a netről
Van olyan házaspár, aki nem normál boltban és nem is használtcikkeket árusító üzletben vásárol. A kedvesem regisztrált az egyik online áruház honlapján, és az ország különböző részeiben élő kisgyermekes családoktól veszi meg a szükséges dolgokat kisfiunknak. A pici babasapkákat a boltokban nagyjából kétezer forintért árulják, míg így pár száz forint egy darab - mesélte Nagy Emma.
Internetről rendelik a ruhákat és a cipőket is. Elmondásuk szerint eddig még sosem volt probléma az így megrendelt holmikkal. Vannak olyan, a gyermek számára szükséges dolgok, amiket egyszerűbb megvásárolni a boltban. Ide tartozik a pelenka és a bébiétel. Több mint háromezer forint egy csomag pelenka már a három-öt kilogrammos kategóriában is. Igaz, ez nyolcvan darab pelust tartalmaz, de gyors ütemben fogy.
Milyen spórolási lehetőségek vannak a szülők számára?
Az egyik családi honlapon az olvasható, hogy régebben a nagyszülők, szülők horgoltak kesztyűket, kardigánokat, vagy akár lábbelit is. A különböző internetes fórumokon is jelen vannak az anyukák, akik egymás között cserélnek tippeket. Többen maguk varrják a hálózsákot és a ruhákat is. Az ezekhez szükséges szabásmintákat is megosztják egymással. Ahol több testvér van, ott a fiatalabb örökli az idősebb által már hordott holmikat. Más helyeken rokonok között cserélődnek a kinőtt, megunt ruhák és cipők. A babák ételén is lehet spórolni úgy, hogy bolti gyümölcspüré helyett a szülő maga turmixolja meg a gyümölcsöt.
Nem kímélik a cuccaikat
Ne gondoljuk azt, hogy csak a legkisebbek ruháztatása okoz problémát édesanyjuknak, édesapjuknak. A szolnoki B. Gyulának két általános iskolás korú leánya öltöztetése adja fel a leckét. Rokonainktól kapjuk a legtöbb ruhát, amik az ő gyerekeik számára már kicsik. Ha már nekünk sincs szükségünk rájuk, továbbadjuk - mesélt a negyvenes éveiben járó férfi spórolási trükkjükről. Abban az esetben sem dobják ki például a nadrágot, ha kiszakad. Elviszik a varrónőhöz, aki helyrehozza. Olykor viszont muszáj új, márkás felsőt, farmert is venni, mert az iskolában már nézik a gyerekek, hogy ki mit visel. Megszólják, ha nincsen egy-két divatos ruhája - magyarázta B. Gyula. Az oktatási intézményekbe járó fiataloknál már nemcsak az öltözék, de a tankönyvek is nagyon sokba kerülnek.
Bababörzén árulják a kinőtt, megunt holmikat
Anyukák kezdték el szervezni Szolnokon a bababörzét, melynek már többéves hagyománya van. Az eltelt évek alatt kinőtte magát, ma már a sportcsarnokot is megtöltik az árusítók, illetve az érdeklődők. Az édesanyák keresték meg annak idején a Vöröskeresztet, így csatlakozott a szervezet is ehhez a rendezvényhez. Idén is rendeznek börzét a Széchenyi Gimnázium sportcsarnokában április 18-án. Azért választották a Széchenyi-lakótelepet helyszínnek, mert ott él a legtöbb kisgyerekes család.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: