Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Regőczi szerint a BKV kifizetőhelyként működött

Munkatársunktól, 2010. március 24. - szerda 10:59
Címkék: bkv, csalás, eljárás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Az elmúlt húsz évben a BKV a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettese szerint.



A közlekedési vállalatnál folyó nyomozás egyik gyanúsítottja a Népszabadságnak azt is megemlítette, hogy ilyen kifizetőhely volt az MTV, a Magyar Posta, vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően, de ez a jelenség minden állami és önkormányzati cégre igaz szerinte. "Két-háromhetente kaptam politikai kérést. Főként Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes kabinetjének tagjai, illetve az SZDSZ részéről leginkább Tóthfalusi György igazgatósági elnök intézett hozzám utasításokat" - mondta a Népszabadságnak Regőczi Miklós. Hozzátette: Demszky Gábor és Hagyó Miklós lobbistái próbálták befolyásolni, kivel kösse meg a BKV a nagyobb értékű közbeszerzési szerződéseket. Műszaki területen fordulhatott elő, hogy a nyertes cég utólag árat emelt vagy határidőt hosszabbított, a megemelt összegből pedig bizonyos százalékot vissza kellett csorgatni.

Demszky Gábor egyszer hívta személyesen, hogy a Sawyer Miller Grouppal kössön szerződést, de "ők legalább megdolgoztak a pénzükért". A koalíciós politikusok, vagy leginkább az ő közvetítőik folyamatosan kérésekkel álltak elő - állítja Regőczi a Népszabadságban. Az interjúban egyebek mellett azt mondta: konkrét politikai kérés volt a Csapó Bt. ügye. Lelovics Ottó, Hagyó kommunikációs igazgatója kérte, hogy Csapó Gábor vízilabda-iskolájának adjanak pénzt. A 4-es metró Rákóczi téri állomásának újraterveztetését pedig azért kellett elvégeztetni, mert a lakók tiltakoztak a fák kivágása miatt. Mint kiderült, szó sem volt semmilyen igazi lakossági tiltakozásról, ez csak ürügy volt, hogy 600 millió forintot kérhessenek az állomás átterveztetéséért.

mti
Demszky és a fúrópajzs

A Magyar Nemzetnek adott interjúban Regőczi Miklós említést tesz arról is, hogy Tóthfalusi György több nagy értékű ingatlanprojekt ügyében adott utasítást, egyebek között arra, hogy kerüljék ki a közbeszerzést, és hozzanak helyzetbe egyes cégeket. A speciális fővárosi elvárások közé sorolta, hogy legyen minél több olyan rendezvény, amelyen Demszky és Hagyó pozitívan szerepelhet. Állítása szerint nemcsak a fővárosi, de az országos politikából is érkeztek kérések. Példaként említette: Antal Attila volt BKV-s vezérigazgató kereste meg azzal, hogy Lendvai Ildikó (MSZP) egyik ismerősét kellene elhelyezni, illetve egy államtitkár, vagy államtitkár-helyettes feleségét kellett alkalmazni a cégnél, Nyakó István és felesége pedig buszokat kért kölcsön pár alkalommal ifjúsági táboroztatáshoz.

Regőczi balliberális médiumokat is megemlített: a Hócipővel hárommillió forint értékben szerződött a BKV, de a Klubrádió és a Napkelte is fontos volt Lelovics Ottónak. Utóbbinak tízmillió forintot fizettek, PR-beszélgetésekért.

A BKV-ügy korábbi híreit itt olvashatja!

Forrás: MTI
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kommentek

Valeria Marco, 2019. augusztus 08.

A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt vállalkozásom összeomlott, nem reméltem, hogy újra ...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

József Kardos, 2019. augusztus 06.

Hű, ma reggel 25 000 euró hitelt kaptam William Rogers-től. Örülök, hogy találkozom a legáli...

Virágzik a használtcikk-kereskedelem

Mr. Dékány Endre, 2019. július 26.

Helló, jogos és megbízható pénzügyi hitelezőt keres? Kell egy kölcsön? Szükség van sürg...

Kétszázezres hitelből hatszázezres tartozás

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés