Munkatársunktól, 2010. március 18. - csütörtök 19:52 Címkék: internet, csalás
A Facebook több mint 400 millió felhasználóját szemelte ki az a személyes, elsősorban bankkártyaadatok ellopására létrehozott vírus, amelyet kéretlen e-mailek formájában terjesztenek.
hirdetés
A gyanútlan felhasználókat a közösségi portál nevében arra figyelmeztetik, hogy jelszavaikat a rendszer megváltoztatta, a belépéshez szükséges új tanúsítvány pedig a csatolt mellékletre kattintva igényelhető.
A melléklet megnyitásával számtalan rosszindulatú szoftver töltődik le az áldozat számítógépére, többek között olyan alkalmazások, amelyek a jelszavak ellopására alkalmasak - közölte a McAfee internetes biztonságtechnikával és vírusvédelemmel foglalkozó szoftvercég.
A hackerek korábban már a Facebook belső levelezőrendszerén keresztül is küldtek fertőzött leveleket, a mostani támadást azonban a hagyományos e-mail csatornákra irányították.
A Facebook szóvivője a vírussal kapcsolatos konkrét esetekről nem tudott beszámolni, az üzemeltetők azonban arra figyelmeztetnek, hogy senki se dőljön be az ilyen átveréseknek, és töröljék a kérdéses leveleket.
Gyanús levelekkel csempészik be a kémszoftvert
Az McAfee számításai szerint kedd óta a hackerek több tízmillió kéretlen üzenetet küldhettek szét európai, ázsiai és az egyesült államokbeli felhasználóknak.
"Ha a 400 millió felhasználó mindössze tíz százalékát sikerül becsapni, máris 40 millió sikeres támadásról beszélhetünk" - hangsúlyozta David Marcus, a szoftvercég kommunikációs igazgatója.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: