Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Telenor lett a Pannonból

Munkatársunktól, 2010. március 18. - csütörtök 14:12
Címkék: szolgáltató, telefon, internet
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A Pannon GSM Távközlési Zrt. felveszi a norvég anyavállalata, a Telenor nevét, s ezzel összekapcsolja a 3,6 millió magyar előfizetőt a tizenhárom európai és ázsiai országban jelen lévő Telenor 174 milliós ügyfélkörével.



A Pannonban a Telenor 1994-es alapítása óta részvényes, majd később, a társak kivásárlást követően, száz százalékos tulajdonossá vált. Anders Jensen, a magyar cég vezérigazgatója elmondta, a Telenor által végzett felmérés szerint az internet jövőbeni terjedése számottevően, mintegy hatszázalékkal növelheti a magyar bruttó hazai terméket (GDP) azáltal, hogy mintegy 88 ezer új munkahelyet teremt a hagyományos és új, kreatív iparágakban, miközben akár 44 ezer új vállalkozás elindításához is vezethet a 2020-ig tartó időszakban.

mti
Anders Jensen

A felmérés azt prognosztizálja, hogy az internetezés terjedésével, nagyrészt a mobil szélessávú technológiának köszönhetően 2020-ra mintegy 5,7 millió előfizető, azaz a háztartások kilencvenegy és a cégek kilencvenhat százaléka rendelkezik majd internet-hozzáféréssel, ötvennégy százalékuk vezeték nélküli technológiával. A kutatás szerint mindez mintegy 805 milliárd forintos többlet adóbevételt hozhat a költségvetés számára, valamint jelentősen emelheti a szociális, oktatási és egészségügyi szolgáltatások színvonalát, a hátrányos helyzetű csoportok és a vidéken élők számára is elérhetővé teszi az internetet.


Az eseményen elhangzott, a Telenor szeretné elérni, hogy 2013-ra Magyarország lakosságának többsége hozzáférhessen a mobil szélessávhoz, s hogy 2020-ra általánosan elérhetővé váljon a mobil szélessáv. E cél szolgálatába állítja a Telenor Csoport a Telenor Connexion megoldásait, amelyekkel az egyéni és üzleti felhasználók a mobil szélessávú interneten keresztül érhetik el és működtethetik eszközeiket.

Kérdésekre válaszolva a vezérigazgató elmondta, a névváltás a következő három hónapban megy végbe, s az ehhez kapcsolódó vizuális projekt. Hozzátette: tavaly 54 milliárd forint volt a cég működési költsége. Ebből 3-4 milliárdot megtakarítanak az idén, aminek egy részét a névváltásra fordítják.

Forrás: MTI

   

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Gabo, 2012. február 04.

Újabb:

robert.kelvinroberson.kelvin@gmail.com

Here below is the shi...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Gyetvai István, 2012. február 04.

Figyelem! Borsi Attila ellen rendőrdégi eljárás folyik, nagyon sok embert átvágott.Remélem me...

Átverés üdülési joggal

bajtárs, 2012. február 03.

Igen aktívak a behajtók! Semmi kedvezményes megoldás,főleg az EOS Faktor Zrt. ilyen.Aztán erő...

Behajtó cégek és a család

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Figula Figula Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés