Kétes áruk

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!



Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Figyelmeztetés kerülhet a mobilokra

Munkatársunktól, 2010. március 17. - szerda 13:44
Címkék: telefon, egészség
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Az Egyesült Államokban a jövőben a mobiltelefon gyártókat is köteleznék arra, hogy a cigaretta dobozokon találhatóhoz hasonló figyelmeztetéseket helyezzenek el a készüléken, felhívva a figyelmet a telefonok egészségkárosító hatására.



Az amerikai Maine állam törvényhozói azon javaslatról nyitottak vitát, hogy a jövőben minden, az állam területén forgalomba kerülő mobilkészülékre, az egészségügyi kockázatokra vonatkozó, figyelmeztető feliratokat helyeztessenek el a gyártókkal.

Mindenképp szerepelnie kellene a figyelmeztetésekben, hogy az eszközök által kibocsátott radioaktív sugarak agyrákot okozhatnak, továbbá, hogy gyerekek, illetve terhes nők számára különösen veszélyes lehet, ha túl közel tartják a fejükhöz a készüléket.

A vita természetesen nem új keletű, hiszen már évek óta végeznek kutatásokat a mobilkészülékek egészségkárosító hatásairól, azonban eddig sem az Egészségügyi Világszervezet (WHO), sem egyetlen rákkutató intézet nem tudott egyértelmű bizonyítékot szolgáltatni arra vonatkozólag, hogy a telefonhasználat és a rákos megbetegedések között összefüggés állna fönn.

Egyes szakértők azonban úgy vélik, ezek a kutatások a gyártók oldalán állnak, hiszen az iparág által nem finanszírozott vizsgálatok jóval gyakrabban jutnak olyan következtetésekre, mely szerint a mobiltelefon használat igenis kihat az emberi szervezetre.


Még nincsenek tünetek

Bizonyos országokban - Finnországban, Franciaországban, vagy Izraelben - már évek óta használati utasítást mellékelnek a telefonokhoz, másutt most készülnek bevezetni hasonló rendelkezéseket, a gyártókra hárítva a felelősséget, hogy a használókat megfelelően tájékoztassák a kockázatokról.


Most akkor káros, vagy sem?

Otthon, illetve a munkahelyeken az embert érő egyik legnagyobb elektromágneses sugárforrás a mobiltelefon. Használatuk közben az abból kijövő rádiófrekvencia (RF) sugárzás meghaladja egy FM rádióét. Természetesen az iparág képviselői szerint ez a sugárzás még mindig jóval gyengébb annál, amennyi az emberi szervezetben található molekulák módosításához, illetve rákos elváltozások szükséges, amit az USA rákkutató intézete (National Cancer Institute) is megerősített egy 2008-as kongresszuson.

Persze a kutatók messze nem jutottak konszenzusra a kérdést illetően, hiszen számos egyéb kísérlet az ellenkezőjére jutott: egy 1995-ös kutatás során például azokon a patkányokon, melyeket két órán keresztül RF sugárzásnak tettek ki, már tapasztaltak agykárosodást, amely később rákhoz is vezethet. Ezeket az eredményeket azonban nem sikerült más kutatóknak is megismételniük ahhoz, hogy tudományos eredményként értékelhető legyen.

ha ugyanis az RF sugárzás valóban rákhoz vezet, ezt az összefüggést ki kell tudni mutatni a mobilhasználók több évig tartó megfigyelése után, amit azonban az epidemiológiai vizsgálatok nem tudtak igazolni, így a dán rákkutató intézet (DCS) 2007-ben, mintegy 421 ezer mobiltelefon használó körében végzett vizsgálata sem, amit természetesen a cégek úgy kommunikáltak, hogy a használat ezek szerint teljesen ártalmatlan.

Persze a vizsgálatokat többen támadták, a dán kutatást például azért, mert az üzleti felhasználókat nem vonták be a vizsgálatokba, holott ők azok, akik 1982-1995 között a legkorábban kezdték intenzíven használni a maroktelefonokat, a lakosság szélesebb rétegei napi szinten ekkor még nem használták. Ráadásul több orvosi szakember szerint a lappangási idő is hosszabb lehet annál, minthogy a vizsgált periódusban annyi beteget találjanak, hogy az már egyértelmű összefüggésre engedjen következtetni.

Egyszóval a tudomány mai állása szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni azt sem, hogy ártalmatlan, illetve azt sem, hogy rákkeltő, így azoknak, akik kételkednek a használat kockázatosságában, marad a kihangosítás, vagy a headset, hogy a készüléket minél távolabb lehessen tartani a testtől. Magyarul jobb félni, mint megijedni.

Forrás: Pénzcentrum
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Edit, 2010. március 19. - péntek 11:33

Esetleg van, ami nem egészségtelen? Van, hogy nem riogatják az embereket a kutatók? Mindig ez van: megjelenik egy rémhír, aztán egy cáfolat, aztán egy újabb rémhír, újabb cáfolat. Ez nem tudományos kutatásról szól, hanem érdekekről és pénzről: melyik cégnek mi az aktuális érdeke...

imi, 2010. március 19. - péntek 09:25

100 % , bocsi :)

imi, 2010. március 19. - péntek 09:24

Ez most vicc ?? Mióta van már mobilozás ? Soha még nem bizonyították , hogy bármi lenne. A tv adókat, a rádió adókat is betiltjuk mert az ererszel nagyobb sugárzással ad . A villanyvasutazást is ? A több tízezer voltnak is van hatása. Nem is kevés.Amikor vasuti pálya mellett megyek bicóval. (kb. 50 méter) nem működik a wireless sebességmérőm sose. Szép nagy mágneses hatása lehet. A villamosnakk is a trolinak is, a metronak is. Ilyen alapon ráírhatnánk minden csecsemő lábára , hogy az élet az halállal végződik. 10%

kimurasensei, 2010. március 18. - csütörtök 15:19

Olyan sincs, hogy agyrák. A rák hám eredetű daganatot jelent. Egyik idegrendszeri daganatfajta sem rák. - Igaz lehet, hogy kimutatható korreláció a mobilhasználat és egyes idegrendszeri vagy agyi daganatok megjelenése közt, de ami idegrendszeri daganat, az nem rák.

smartwizard, 2010. március 18. - csütörtök 14:41

Nem radioaktív! A rádióhullámok elektromágneses hullámok, és a radioaktív sugárzás egyik fajtájával sem egyeznek meg. Ugyanilyen rádióhullámokat használ különböző frekvenciákon a WLAN, az antennás TV adás, bármilyen kézi adó-vevő, a különféle távirányítású modellautók, modellhajók, modellrepülők, a bluetooth és még sokan mások. A radioaktivitás a nem stabil (úgynevezett radioaktív) atommagok bomlásának folyamata. Ez nagy energiájú ionizáló sugárzást kelt. Radioaktív sugárzás a természetben is előfordul. Mérésére részecskedetektorokat használnak. Az alfa-sugárzás hélium atommagokból áll, és akár egy vékony papír is elnyeli. A béta-sugárzás elektronsugárzás, és egy alumíniumlemez elnyeli őket. A gamma-sugárzás elnyelésére csak egy vastag ólomlemez képes hatékonyan, habár a sugárzás erőssége az útja során folyamatosan csökken. [by Wikipedia]

Gyuri, 2010. március 18. - csütörtök 07:58

"Mindenképp szerepelnie kellene a figyelmeztetésekben, hogy az eszközök által kibocsátott radioaktív sugarak agyrákot okozhatnak..." nem is tudtam, hogy a telefonnak radioaktív sugarai vannak... lehet, akkor sok mobiltelefon együtt egy egész atomerőmű?! :-))) és minden munkahely potenciális veszélyforrás... LOL

okoska2, 2010. március 17. - szerda 19:08

Hát igen, atom vagy nem atom, aksi vagy vaksi. RADIOAKTÍV!!!??????

okoska, 2010. március 17. - szerda 15:42

Ha a fejedhez téve a telefont agyrákod lehet,használj headsetet és tedd a zsebedbe a telót/fiuknál hererák,lányonknál méhnyakrák lehet/igy inkább akaszd a nyakadba,és jöhet a tüdörák,mert ugye telefonálás közben a kisugárzás nagysága marad,csak az elhelyezés változik.

Kommentek

Nyomorék ParkFerr, 2020. szeptember 19.

Na most azért azt tegyük hozzá, hogy magánterületen ez egy teljesen elfogadható dolog, HA ki v...

Fizetős parkolás a Penny Market előtt

Nyomorék ParkFerr, 2020. szeptember 19.

Na most azért azt tegyük hozzá, hogy magánterületen ez egy teljesen elfogadható dolog, HA ki v...

Fizetős parkolás a Penny Market előtt

kizsgé, 2020. szeptember 02.

Én általában nyeremény játékokon veszek részt állítólag. Mindig hatalmas összegeket nyere...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

1222, 2012-10-12 13:41:00+02

"Marianna házat vásárolt, ám a gázszolgáltató addig nem hajlandó visszakapcsolni a szolgáltatást, míg az előző tulajdonos által felhalmozott tartozást ki nem egyenlíti. "

Kifizettetné a volt lakó gáztartozását az új tulajjal a szolgáltató

1222, 2012-10-03 17:31:00+02

"Miklóst is felkeresték az egyik közműszolgáltató munkatársai, hogy lecseréljék mérőóráját. A történetet nyilván önök is kitalálták: sérülést találtak a mérőn, majd érkezett a több százezres csekk. "

Sérült plombát találtak, feljelentették áramlopásért

0, 2012-09-28 15:51:00+02

"Viktor úgy véli, felfedezett egy kereskedői trükköt, ami a vásárlók árérzékenységére és egyben felületes vásárlási szokásaira épít. Ön találkozott már hasonlóval?"

Árcímkés megtévesztés a hiperekben
Pharrell Williams Pharrell Williams Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza