A magyar háztartások úgy alkalmazkodtak a válsághoz, hogy a kevesebbet költöttek ruházkodásra, utazásra, és napi vásárlásaikat is mérsékelték.
hirdetés
Dörnyei Otília, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta: felmérésük szerint a magyar háztartások tavaly három százalékkal kevesebbet vásároltak napi fogyasztási cikkekből. Az év második felében egyre inkább az olcsó és az akciós termékek kerültek előtérbe.
Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója kiemelte: idén az első hónapokban emelkedett a háztartások fogyasztási hajlandósága, de továbbra is kérdéses, hogy a jövőben ez megjelenik-e konkrét vásárlásokban, vagy marad a fogyasztás mérséklődése.
A GfK felmérése szerint tavaly a magyar háztatások nyolcvan százaléka kevesebbet költött ruházkodásra és utazásra, mint 2008-ban. A lakosság egyik fele magasabbnak, másik fele alacsonyabbnak érezte az élelmiszerre és vegyi árura költött összeget az évvel korábbinál. Dörnyei Otília elmondta, hogy a napi fogyasztási cikkek harminc százalékát tavaly akciók keretében vásárolták a háztartások. A vegyi áruk, kávék ennél is magasabb, negyven százalékos arányban származtak akciós bevásárlásból.
Tudatosan spórolunk
Nőtt az otthoni étkezéshez kapcsolódó termékek vásárlása - például vaj, sütőpor, tejföl -, stagnált az étolaj-, margarin- és fűszerfogyasztás, illetve kevesebb hidegitalt, csokoládét, zacskós levest is vásároltak a háztartások - mondta Dörnyei.
Az ügyfélkapcsolati igazgató kiemelte, hogy a háztartások figyelme egyre inkább a lakóhelyükhöz közelebb eső üzletekre terelődik, nagybevásárlásokra kevésbé járnak.
A vásárlási csatornák között stagnál a hipermarketek, emelkedik a diszkontok aránya.
Az árközpontúság egyre inkább megjelenik a vásárlásoknál, az olcsóbb termékek vásárlása nem feltétlenül a nagyobb kiszerelésű beszerzésben nyilvánul meg. A vásárlók megváltozott viselkedésének következménye az is, hogy egyre több időt töltenek otthon, és kevésbé fizetnek olyan szolgáltatásokért, amelyeket maguk is el tudnak végezni.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: