Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

PET palack: visszavenni kötelező

Munkatársunktól, 2010. március 09. - kedd 09:59
Címkék: hulladék, törvény
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Egy már elfogadott, de még nem hatályos kormányrendelet-módosítás szerint az ötszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek a nem betétdíjas italcsomagolásokat is kötelesek lesznek visszavenni.



A módosítás a PET- és üvegpalackokat és a műanyag bevásárló tasakokat is érinti. A betétdíjas rendszer ettől függetlenül változatlanul működik - nyilatkozta a Népszavának Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Szerinte a kormányrendelet-módosítás környezetvédelmi szándékával a kereskedők is egyetértenek.

mti
Várnak a válogatásra

Bár a módosítást már tavaly elfogadták, még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, így hatályba sem lépett. Addig viszont a kereskedők sem köthetik meg a szükséges szerződéseket a feldolgozókkal - írta a lap.

mti

A jogszabályváltozás mintegy kétezer üzletet érint - jegyezte meg a szövetség főtitkára. A szelektív hulladékgyűjtő edényeket csak a koordináló szervezettel vagy a feldolgozóval kötött szerződés után lehet kihelyezni, hiszen addig nincs, aki elszállítsa az összegyűjtött hulladékot.

mti

A kereskedők szövetsége azt szeretné elérni, hogy a jogszabályban szereplő nyolc napos határidőt hosszabbítsa meg a kormány - hangsúlyozta a szakmai szervezet főtitkára. A módosítás azért is késik, mert a tervezetet még Brüsszellel is jóvá kellett hagyatni.

Forrás: MTI
   

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

loxy, 2010. március 10. - szerda 10:51

Igyen haszon,"jón nyereség",ezt szeretik,akik a szelektivizálást eröltetik,mért legyen munkahelye,aki szétválogatja.Aszelektívizálásért illő lenne az adott területet honorálni (pl.)csökkentik aszemétszállítási ktg-t!NEM az ,hogy milyen pulóvert vehet az igyen válogatott üvegekért,pet. palackokért!SAJNÁLATOS ez a kapzsiság! ÉBREDJ EMBER !;- sZÓRJÁK a BÖLCSEK KÖVÉT!

bb, 2010. március 10. - szerda 08:46

zsugorítani hogyan kell, tudja itt valaki, van erre valami eszköz, gép?

asd, 2010. március 09. - kedd 23:44

Az undorító, büdös cigarettacsikkre mikor fognak betétdíjat kivetni? legyen vagy 20 Ft/csikk és nyomják hozzá a jelenlegi 600Ft-os árhoz. Az ára nem változik, ha visszaviszik.

András, 2010. március 09. - kedd 23:25

Hiába gyűjtöm én szelektive a hulladékot ha a kukás kocsiban minden egybe megy.Viszik a szemét telepre és elföldelik.Hiába a napfényre bomló műanyag ha vastagon a föld rajta 50évmulva is ott lesznek a pet palackok a zacskók stb.Máshol még a szart is eltüzelik.Itt nálunk minden olyan nehézkes vagy nem müködik

Dóri, 2010. március 09. - kedd 21:05

Én is szelektíven gyűjtöm a hulladékot,már amennyire lehet. Ugyanis az én lakhelyemen csak a papírt, a műanyagot, és az üveget lehet külön gyűjteni. Azt is igen hiányosan, mert ugye az üvegeknek is több szelektálása van. Az elszállítással is gondok vannak, de azért próbálkozunk. Viszont az alumínium dobozokat egyesével kéne kivinni a feldolgozóba, vagy gyűjtögethetném évekig. Úgyhogy 4 kukát tudok üzemeltetni. Papír, műanyag, üveg és vegyes. Tudom, hogy ez kevés és bánt is, hogy ettől többet nem tudok tenni, de ez van. Viszont a betétdíjak széleskörű bevezetése szerintem sem rossz ötlet, illetve nem rég láttam egy műsört az egyik zöldülő csatornán, ahol úgy oldották meg a szelektív hulladékgyűjtést, hogy megszámozták. Ez annyit tesz, hogy már a gyártó is az újrahasznosításra törekszik. Rányomtatja a csomagolásra, hogy hanyas számú szelektív kukába tegyék a szemetet az emberek. Így nincs kavarodás, hogy rossz helyre megy a szemét. Prospektust juttatnak el minden otthonba, hogy mi alapján válogatták szét a szemetet az okosok, és hogy mi mindent lehet később belőle legyártani. Szerintem, ha ilyen könnyítéseket bevezetnének itthon is, akkor sokkal több embert foglalkoztatna ez a dolog, mert dönteni sem kell, hogy most melyik kukába is menjen a szemét. Hajrá szelektív gyűjtés!!!!:)

István, 2010. március 09. - kedd 17:50

Németországban a pillepalackokra van a legmagasabb betétdíj ami 25 eurocent (egyéb palackok 8-15 centig). Mindenki visszaviszi, senki nem dobálja el. Szerintem ez egy jó megoldás, és a viszonylag magas betétdíj garantálja a visszaváltást!

klimola, 2010. március 09. - kedd 13:57

Hali! Régi nagy vita, hogy melyik terheli kisebb mértékben a környezetet: az eldobhatók (és szelektíven gyűjtött) avagy a visszaválthatók (és nem kis mennyiségű szennyvizet termelve ezáltal) Lehet vitatkozni, a lényeg, hogy ne a kommunális lerakókba kerüljenek, mert az a legdrágább, legpazarlóbb megoldás!

Odol, 2010. március 09. - kedd 13:48

Szerintem igenis jó lenne, ha minden csomogolóanyag betétdíjas lenne, és visszaválthatnánk. Lehet, kicsit több a munka vele, de már környezetvédelmi szempontból sem lenne mindegy, hogy nem állna halomban sokszor a szelektív gyűjtő mellett is, vagy éppen az országút szélén. Mikor Németországbamn jártam csodálkozva láttam, hogy az ásványvizes palack betétdíja majdnem hogy több volt, mint maga a víz! Így már megéri visszavinni! Még a fél literes palackok is betétdíjasak legtöbbesetben. Aki meg akarja venni, az kifizeti a betétdíjat is érte.

várkonyi gyula, 2010. március 09. - kedd 13:40

Na végre !!Hiszen valamikor ,mi Magyarok vezettük be európában az üveg visszaváltást, követett, szinte mindenki!Ma meg millió db van a folyókban tereken, miért kell értelmes dolgok bevezetésével ennyit kukacoskodni?Lehetne kérni érte betétdíjat is , mert a magyar nem viszi vissza, hanem eltüzeli!!!Ez még most is módosítható, hiszen az embereknek nem érdeke vissza vinni, ezt kellene megérteni a törvényalkotóknak!!Mindig az érdekeket kell nézni,miért jó az Nekem ,hogy visszavigyem, hát azért, mert visszakapom a pénzemet, erre szerintem most sem gondoltak, számos ilyen rossz törvény alkottak az arra illetékesek a veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatban,PL: az autó gumiköpenyeket is azért nem adják le mert fizetni kell éerte, ez butaság, ismerni kellene a magyar gondolkodást::Ha nem érdekem nem is érdekel!!Ezen még nem késő most sem módosítani Azért kellene fizetni ,hogy visszavitték, nem lett volna ilyen ocsmány minden folyó, tér, utca, ezzel ezt érték elcsupán./Józan Paraszt/

józsika, 2010. március 09. - kedd 11:30

Nem nézed a fenti táblázatot, A 75% visszaviszi, szelektíven gyűjti. A csöves meg most is kikotorja a szelektív gyűjtőböl mert kap érte 1 ft ot a tescoban. A fémdobozokat szintén visszahordják a csövesek. Nézz szét a 8. ker ben felborogatják a szelektív gyüjtőket, hogy visszahorják belőle ezeket a cuccokot. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy kola 289 vagy 299 Ft. Az se mindegy hogy a tesco most 5 ft ért adja a bevásárlószatyrot. Nem környezetvédelmi szempontból mit ahogy magyarázták Hanem bevétel. Eddig ezeknek az ára benne volt az árakben ez után is benne marad + fizetsz is érte. Ez neki éves szinten országosan +50-100 milliót jelent. Minket meng hülyítenek, hogy Ők környezetkímélők lettek. Lóf....t lehúznak még egy bőrt a magyarokról.


1 2

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Gabo, 2012. február 04.

Újabb:

robert.kelvinroberson.kelvin@gmail.com

Here below is the shi...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Gyetvai István, 2012. február 04.

Figyelem! Borsi Attila ellen rendőrdégi eljárás folyik, nagyon sok embert átvágott.Remélem me...

Átverés üdülési joggal

bajtárs, 2012. február 03.

Igen aktívak a behajtók! Semmi kedvezményes megoldás,főleg az EOS Faktor Zrt. ilyen.Aztán erő...

Behajtó cégek és a család

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Figula Figula Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés