Több mint négyszáz településen magasabb az ivóvíz arzénkoncentrációja a megengedettnél. Ezeken a területeken az ÁNTSZ rövid időn belül megtilthatja vagy korlátozhatja a víz fogyasztását - egy uniós rendelet miatt.
hirdetés
A Népszava szerint az átmeneti vízellátást az önkormányzatoknak kellene
megoldaniuk, kérdés azonban, lesz-e rá pénzük. Noha az országos
ivóvízminőség-javító program lassan halad, a településeknek ez az
egyetlen lehetőségük, hogy beruházásaikhoz támogatást kapjanak.
Horváth Lászlóné, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
főosztályvezető-helyettese a lapnak nyilatkozva felhívta a figyelmet
arra, hogy azoknak az önkormányzatoknak, amelyek nem pályáznak,
valószínűleg később saját zsebből kell fedezniük az ivóvízjavítás
beruházásainak teljes költségét, hiszen a várakozások szerint 2013-tól
ivóvízre Magyarország nem kap majd uniós forrást. Hazánk az uniós csatlakozást követően, 2009. december 25-ig kapott
haladékot arra, hogy az ivóvíz arzéntartalmát harmincról tíz
mikrogramm/literre csökkentse.
Vizsgálják az arzéntartalmat
Jelenleg több mint négyszáz településen magasabb az arzénkoncentráció az
előírtnál, főként az észak-, illetve a dél-alföldi régióban. A
legszennyezettebb ivóvizű településeken az Állami Népegészségügyi és
Tisztiorvosi Szolgálat rövid időn belül megtilthatja vagy korlátozhatja
a csapvíz fogyasztását. Akkor pedig az önkormányzatoknak kell zacskós
vizet, illetve lajtos kocsit biztosítaniuk. Ez azonban hatalmas
pluszköltséget jelent. Egy négyezer fős településnek például 150 millió
forint többletforrást kellene ehhez szereznie - olvasható a Népszavában.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: