Munkatársunktól, 2010. március 04. - csütörtök 13:46 Címkék: rendezvény, kiadvány
Revizorok, végrehajtók, sőt az adóhivatal vezetői is nevezhetnek az APEH nemsokára induló versenyére. A hatóság meséket és képregényeket vár - Adómanó kalandjairól.
hirdetés
A Magyar Nemzetnek Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője elmondta: a hivatal régóta tervezi adótudatossági kampányát, amelyben főleg az óvodásokat és az általános iskolásokat világosítaná fel arról, mi is az adó, miért kell befizetni a közterheket.
A hivatal el is indította volna a kampányt, ám időközben a kormányzat jelentősen visszavágta az adóhatóság működési költségeit, emiatt nem maradt pénz a mesék, képregények elkészíttetésére. Az APEH sajtóosztályának dolgozói ezért maguk írnak gyermekeknek szóló történeteket, melynek főhősét Adómanónak nevezték el.
APEH-ereklyék
A legtalálékonyabb hivatalnokok egyhetes nyaralást nyerhetnek, teljes ellátással az APEH hat üdülőjének valamelyikében.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: