Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Kormányzati portál - keresik a felelősöket

Munkatársunktól, 2010. március 03. - szerda 17:12
Címkék: internet, eljárás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A kormányzat informatikai biztonsági felügyelője szerint már megállapították, miért kellett leállítani hétfőn a megújult magyarorszag.hu portált, a vizsgálat azonban továbbra is folyik, a felelősöket keresik.



Dedinszky Ferenc szerint a kormányzati portálról, amelyen az Ügyfélkapu is működik, nem kerültek ki bizalmas adatok. A szakember elmondta, hogy a vizsgálat során a legfontosabb kérdésre fény derült, vagyis arra, hogy mi volt az a hiba, ami miatt le kellett állítani a megújult portál próbaüzemét. Három felhasználó tapasztalta azt, hogy amikor belépett az értesítési tárhelyére, akkor a más felhasználó címére küldött visszaigazolásokat látta.

A biztonsági felügyelő szerint ez egy megjelenítési probléma volt, azaz nem lehetett belépni más felhasználó fiókjába, csak a másik felhasználó visszaigazolásait lehetett látni, de a képernyő frissítése után már a saját adatok jelentek meg. Dedinszky Ferenc hangsúlyozta: bizalmas adatok nem kerültek ki a rendszerből, és a hiba jellege miatt erre lehetőség sem volt.

Arra a kérdésre, hogy más felhasználó visszaigazolásait így is el lehetett menteni, azt mondta: hogy ezek a visszaigazolások nem tartalmaznak különleges információt, az illető nevét, a nyugta számát, az adószámot tartalmazzák. Ezek olyan információk, amelyek máshonnan is elérhetők - vélekedett. A kormányzat informatikai biztonsági felügyelője közölte: a hibát sikerült is reprodukálniuk, megtalálniuk és kijavítaniuk; egyértelműen látszik, hogy véletlenszerűen történhetett, és csak azokban az esetekben, ha az értesítési tárhelyre történő belépés előtt más ügyfélkapus műveletet végzett a felhasználó.

Dedinszky Ferenc azt mondta, a vizsgálat során pontosan meg kell állapítani a felelősséget; egyértelműen programozói hibáról van szó, de a próbaüzemet alapos tesztelés előzte meg, így ellenőrizni kell azt is. Arra a kérdésre, hogy mikor indulhat el a megújult portál, a biztonsági felügyelő kiemelte: ez Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos hatásköre. Felhívta ugyanakkor arra a figyelmet, hogy ez az információ nem nyilvános, mint ahogy a próbaüzem indulása sem volt az, mivel sehol a világon nem szokták nyilvánosságra hozni ezt a dátumot, nehogy megtámadják a portált.

A kormányzat informatikai biztonsági felügyelője hétfőn indított vizsgálatot a www.magyarország.hu címen elérhető kormányzati portál aznapi leállása miatt. Az új felületű és szerkezetű kormányzati portál a hétvégi átállás után hétfőn indult, de néhány óra után leállt, így nem volt elérhető az Ügyfélkapu sem. Az oldalra látogató azzal az értesítéssel találkozhatott, hogy a hiba elhárítása folyamatban van. A honlap üzemeltetője a Kopint-Datorg Zrt.

mti
Baja Ferenc népszerűsíti a portált

Nyitrai Zsolt, a Fidesz informatikai munkacsoportjának vezetője hétfőn a kormány infokommunikációs tevékenysége szimbólumának nevezte a történteket, "fejlesztések több milliárdért, majd teljes működésképtelenség". Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációért felelős kormánybiztosa még tavaly novemberben beszélt arról, hogy új névvel, arculattal és szolgáltatásokkal jelentkezik a kormányzati portál. A tájékoztatón akkor elhangzott, hogy a fejlesztést mintegy ötmilliárd forintnyi uniós forrás tette lehetővé; ebből hárommilliárdot szerverbeszerzésre, 480 milliót portálépítésre fordítottak.

Forrás: MTI
 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Lacó, 2012. február 11.

„Bedőlt” lakáslízingekből visszavett ingatlanokat értékesítettek részben saját zsebre a...

Behajtó cégek és a család

sámán miklód, 2012. február 11.

Képtelen vagyok üdülési jogomtól megszabadulni még azon az áron sem, hogy a befizetett össze...

Átverés üdülési joggal

Combi, 2012. február 11.

szkati!

Nem érdemes húzni a dolgot, beszélni kell a szomszéddal hogy amit csinál...

Birtokháborítás hanggal és szaggal

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Bringa Bringa Külföldi luxusportálok méltatnak egy magyar bicikli manufaktúrát, a B55-öt és annak hibrid...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés