Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

BKV - Tóthfalusit és Lakost szerdán hallgatják meg

Munkatársunktól, 2010. február 22. - hétfő 15:57
Címkék: bkv, csalás, eljárás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Tóthfalusi György volt igazgatósági elnök és a közlekedési tanácsnoki posztról nemrég lemondott Lakos Imre (SZDSZ) meghallgatásával folytatja munkáját szerdán a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság - közölte a testület elnöke.



György István (Fidesz) elmondta, mind Tóthfalusi György, mind pedig Lakos Imre azt jelezte, hogy részt vesz az eseti bizottság nyilvános ülésén. Tóthfalusi Györgyöt, a BKV igazgatóságának korábbi SZDSZ-es elnökét február elején gyanúsította meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel, és házkutatást tartottak a férfi városházán lévő irodájában. A gyanú szerint Tóthfalusi "a BKV igazgatóságának egykori elnökeként a társaság veszteséges működése ellenére a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit szándékosan rábírta arra, hogy megszegjék kötelezettségüket".

mti
Tóthfalusi György

Tóthfalusi György 2007 nyarától 2009 őszéig volt az igazgatóság elnöke. A BKV szerint ez idő alatt sem ő, sem az igazgatóság többi tagja nem írt alá sem tanácsadói, sem végkielégítéssel kapcsolatos szerződéseket. György István közölte azt is, Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató-helyettest már sikerült elérnie a testületnek, ám ügyvédje, tekintettel a vádalkukötésre, azt közölte, Balogh Zsolt egyelőre nem kíván a testület elé állni. A bizottság következő, március 10-ei ülésén a tervek szerint Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettest és Garadnai András volt igazgatósági elnököt hallgatja meg.

A BKV-nál kitudódott, a közlekedési céget érintő szabálytalanságok munkajogi, polgári jogi és esetleges büntetőjogi vonatkozásainak kivizsgálására november 26-án alakított eseti bizottságot a Fővárosi Közgyűlés, a testületnek március 24-ig van mandátuma arra, hogy jelentést készítsen.

BKV - Mindent be akar vallani Fuzik Zsolt
BKV - Három ügyvédnél tartottak házkutatást
BKV - Regőczi Miklós előzetesben
Feljelentésekről hazudozik a BKV
Újabb feljelentések a BKV-nál
BKV - Demszky nem sok konkrétumot mondott
A tököli rabkórházba vitték Mesterházy Ernőt
BKV - A CEMI százmilliói után nyomoznak
BKV - Szalainé májusig marad előzetesben
BKV - Demszkyt, Ikvai-Szabót is meghallgatják
Érdekes Mesterházy Ernő szerződése
BKV - letartóztatták Fuzik Zsoltot
BKV - újabb letartóztatások
Rendőrkézen a BKV volt informatikai igazgatója
BKV - három gyanúsított őrizetben
BKV - őrizetbe vették Mesterházy Ernőt
BKV - Tóthfalusi Györgyöt is kihallgatják
BKV - Antal Attila házi őrizetben van
Gőzerővel nyomoznak a BKV-nál
Őrizetben a BKV volt humánpolitikai igazgatója
Körözik a BKV informatikai igazgatóját

Forrás: MTI
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Lacó, 2012. február 11.

„Bedőlt” lakáslízingekből visszavett ingatlanokat értékesítettek részben saját zsebre a...

Behajtó cégek és a család

sámán miklód, 2012. február 11.

Képtelen vagyok üdülési jogomtól megszabadulni még azon az áron sem, hogy a befizetett össze...

Átverés üdülési joggal

Combi, 2012. február 11.

szkati!

Nem érdemes húzni a dolgot, beszélni kell a szomszéddal hogy amit csinál...

Birtokháborítás hanggal és szaggal

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Bringa Bringa Külföldi luxusportálok méltatnak egy magyar bicikli manufaktúrát, a B55-öt és annak hibrid...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés