Az egyik kábeltelevíziós társaság munkatársának adta ki magát az a két férfi, akik szolgáltatásokért csaltak ki pénzt Balassagyarmaton; a rendőrség adatai szerint az utóbbi fél évben az ország több városában károsítottak meg embereket hasonló módszerrel - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
hirdetés
A huszonkét és huszonnégy éves kisújszállási férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, ellenük csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat eljárást a balassagyarmati kapitányság - mondta Dankóné Nagy Éva.
A szóvivő hozzátette: a rendőrségre a Digi Tv Kft. tett bejelentést, mert a férfi azzal csengetett be lakásokba, hogy a társaság megbízásából szoftverfrissítést végez, és ezért pénzt kért. A társaság azonban ilyen megbízást nem adott.
Ne engedje be!
A két férfit egy lakótelepi lakásban fogták el, előzőleg egy nőtől csaltak ki húszezer forintot, akinek kedvezményes előfizetési lehetőséget kínáltak.
A csalásokhoz hamis okiratokat és kérdőíveket használtak fel.
Vasutasok is voltak
Dankóné Nagy Éva közölte: az elkövetők közel hat hónap alatt az ország több városában károsítottak meg embereket hasonló módszerekkel, de több lakásból arany és ezüst ékszereket, valamint használati tárgyakat is elloptak.
A kisújszállási férfiak ráadásul egyenruhába öltözve, vasutasnak adták ki magukat a vonatokon, így ingyen utaztak az országban - tette hozzá a szóvivő.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: