Van, aki nem tud, van, aki nem akar fizetni. Az önkormányzati bérlakásokban élők több mint egymilliárd forinttal tartoznak a szolgáltatóknak - írja a Bama.hu.
Tavaly júliusig nem készült tételes kimutatás arról, hogy a pécsi önkormányzati bérlakásokban élők közül mennyien és összesen mennyivel tartoznak a közszolgáltatóknak - mondja Csizi Péter a Bama.hu-nak. Az önkormányzat népjóléti bizottságának elnöke szerint a közeljövő egyik legfontosabb feladata e téren annak megállapítása, hogy ki az, aki a rászorultsága miatt nem tud, és ki az, aki nem is akar fizetni. Bizonyos területeken - ilyen a távfűtés és a lakbérkérdés - ugyanis nehéz szankciókat hozni.
Pécsett csaknem ötezer önkormányzati bérlakást tartanak nyilván, ezek zöme szociális alapú, a többi sportolói és művészlakás. Az egyre növekvő mértékű tartozások, szinte magától értetődően, a szociális bérlakásoknál halmozódtak fel.
Csizi Péter rendszerhibának tartja, hogy milliárdosra duzzadhatott a lakossági tartozás állomány, szerinte már százmillió forint körül be kellett volna avatkozni. A mostanára felfutott összeg nagyon nehezen kezelhető, és hosszú időt vesz igénybe, amíg a legtöbb szálat el tudják varrni. Első lépésben pontos "tartozástérkép" készül, majd külön-külön állapodnak meg a szolgáltatókkal.
Biokom: csaknem félmilliárd forint a kintlevőség
Tavaly év végén a pécsi lakossági kintlévőség összege 375 millió forint volt, ebből a bérlakásban élők csaknem 87 millió forint tartozást halmoztak fel. Ha a lakossági kintlévőséghez hozzáadjuk az ipari-közületi tartozásokat is, akkor több mint 494 milliós kintlévőséggel kell számolnia a BIOKOM Kft.-nek. A tartozás nem egy év alatt, hanem 2001-től halmozódott fel. Miután a települési szilárd hulladék kezelése kötelező szolgáltatás - kötelező nyújtani és kötelező igénybe venni -, a tartozások adó módjára behajthatók.
A lakossági tartozások mérséklésére a cég hajlik a részletfizetésre, továbbá olyan adósságkezelési rendszert is alkalmaz, amellyel az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülteken kíván segíteni. Az ezek igénybevételéhez szükséges igazolásokhoz a vállalat ügyfélszolgálatán lehet hozzájutni.
Forrás: Bama.hu
Szóljon hozzá: