Munkatársunktól, 2010. február 17. - szerda 09:59 Címkék: bkv, csalás, eljárás
A Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
hirdetés
A bíróság azzal indokolta a volt BKV-s vezető előzetes letartóztatásba helyezését, hogy a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye oly mértékű lehet, amit csak letartóztatással lehet kiküszöbölni - tette hozzá Skoda Gabriella.
Francsics Imre, Regőczi Miklós ügyvédje megerősítette, hogy védencét a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Regőczi Miklós
Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadó és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető előzetes letartóztatását, Regőczi Miklóst pedig házi őrizetbe helyezte. A döntés akkor nem volt jogerős, mivel az ügyészség - amely Regőczi esetében is előzetes letartóztatást kezdeményezett - fellebbezett a döntéssel szemben, ennek adott most helyt a bíróság.
Regőczi Miklóst - Zelenák Tibor, volt kommunikációs főosztályvezetővel együtt - február 3-án vette őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Akkor a volt vezérigazgató-helyettest hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint Regőczi Miklós tizenkét cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig hat cég vonatkozásában több mint harmincmillió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.
Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen huszonnégymillió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: