Az Európai Bizottság arra figyelmeztette több uniós ország, köztük a magyar szoláriumhasználóit, hogy a téli barnulásukért később akár komoly árat is fizethetnek.
A bizottság jelentése szerint az uniós országokban használt szoláriumgépek tizennégy százalékában veszélyes az ultraibolya-sugárzás mértéke. A jelentés szerzői további szabálytalanságokat is találtak, többek között nem voltak megfelelőek a sugárzás káros hatásaira felhívó figyelmeztetések, illetve hiányoztak az olyan kiírások, amelyek a tizennyolc év alattiak számára tiltják a szoláriumok használatát.
John Dalli egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztos szerint a helyzet azért is aggodalmakra ad okot, mert tizenöt-húsz évenként megduplázódik a bőrrák kialakulásának gyakorisága.
A jelentésben több mint ötszáz szoláriumgépet vizsgáltak Belgium, Ciprus, Csehország, Dánia, Finnország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Magyarország és Németország mintegy háromszáz szoláriumában és edzőtermében.
Lesben áll a bőrrákA jelentés azt javasolta, hogy a kormányok hatékonyabban lépjenek fel a mesterséges barnulás ilyen formáját választók biztonsága érdekében, és biztosítsák a megfelelő tájékoztatást a szoláriumozás káros hatásairól, valamint a szalonokat is fokozottabban ellenőrizzék. Az EU az elkövetkezendő két év során kívánja biztonságosabbá tenni a szoláriumok berendezéseit és egy egységes működési szabályzatot akar kidolgozni a szalonok részére.
Egy tavaly decemberi felmérés szerint Magyarországon a szoláriumágyak 96,5 százaléka nem
felelt meg a sugárzás erősségére vonatkozó előírásoknak, ez Európában
kimagaslóan magas arány. Az ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy
jelentős százalékban nem teljesülnek az előírások, különös tekintettel
a sugárzás erősségére, amely a szabályok szerint nem haladhatja meg a
0,3 wattot négyzetméterenként. A berendezések több mint húsz százaléka
nem felelt meg az általános jelölési előírásoknak - például nem volt
megfelelő a CE-jelölés, hiányzott a típus megjelölése. Az ágyak
ötvenkét százalékában nem tüntették fel, hogy az UV-sugárzás sérülést
okozhat.
Magyarországon a legmagasabb mért érték 1,43 watt volt négyzetméterenként, amely közel ötszöröse a megengedett határértéknek.
A jogszabályok megsértése esetén a nem megfelelő berendezések forgalmazását, és használatát az ellenőrző hatóság megtiltotta.
Forrás: MTI
Szóljon hozzá: