Kétes áruk

Szavazás

Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!

Fogyasztók.hu RSS

Tanyasi áruk boltja nyílt Budapesten

Munkatársunktól, 2010. február 08. - hétfő 10:48
Címkék: kereskedő, olcsó
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Megnyílt az első tanyasi áruk boltja Budapesten. Az üzlet kizárólag tanyákon termelő gazdák által előállított élelmiszerek forgalmazását tűzte ki céljául.


Chladek Tibor, a Budapest XVIII. kerületében, a Havanna lakótelepen található bolt kitalálója és tulajdonosa az üzlet megnyitásán elmondta: egyelőre nem tervezik további boltok nyitását, azonban ha a vállalkozás sikeres lesz, elképzelhető, hogy kialakítanak egy tanyasi áruk forgalmazására szakosodott hálózatot.

mti
Samu István üzletvezető a árukészletet ellenőrzi

Hozzátette: az üzletben egyelőre csak Bács-Kiskun megyéből származó termékeket árulnak, de a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének segítségével az együttműködés kiterjedhet más térségek gazdáira is.

A tulajdonos elmondta: törekszenek arra, hogy a tisztességes termelői ár megfizetése mellett alacsonyan tartsák az árakat, de természetesen van példa arra, hogy egyes termékeik ára nem tud versenyben maradni a nagy üzletláncok akciós áraival.

mti
Balog József beszél a bolt megnyitóján

A bolt megnyitóján Balogh József, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke kiemelte: a kezdeményezéssel a város és a vidék egyaránt nyerhet, mivel a fővárosiak kiváló minőségű magyar termékekhez jutnak, a tanyán élők pedig értékesíteni tudják termékeiket.

Aláhúzta: nem adományokat várnak a városiaktól, hanem azt, hogy ismerjék fel, milyen előnyei vannak annak, ha kiváló minőségű tanyasi élelmiszereket vásárolnak. Megjegyezte: ráadásul több pénz maradhat a magyar gazdaságban, hiszen a tanyasi árukért kifizetett pénz nem a külföldi multikat gazdagítja, amelyek magyarországi hasznukat nem itt fektetik be újra.

mti
Az első érdeklődők a Tanyasi áruk boltjában

Hangsúlyozta: a kezdeményezéssel gazdasági szimbiózis jöhet létre, amelynek haszonélvezője Magyarország, azonban ehhez néhány tanyasi ember összefogása kevés. Aláhúzta, az országnak olyan új kormányra van szüksége, amely egyszerre kormánya a városoknak és a vidéknek is, valamint sürgette, hogy az országgyűlés fogadja el a készülő tanyatörvényt.

mti

A bolt különlegessége, hogy minden termék mellett megtalálható az azt előállító gazda fotója, így a vásárlók tudják, kinek az áruját vették meg.

Forrás: MTI
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

strausz péter, 2010. március 07. - vasárnap 13:30

örömmel láttam a boltot,hogy Pesten nyílt egy igazi magyar bolt. röviden magamról 28éves vagyok egyéni vállalkozó mint biztonsági őr épület szobrász és műkőkészítő is de ezek szezonmunkáim de októberben gondoltam hogy mit is csináljak a hosszú téli napokban hát mivelhogy tanyán lakom Sárbogárd azaz fejérmegye egyedülálló tanyán hosszú utat kellett megtennem hogy egy TANYASI FÜSTÖLTÁRUK BOLTOT NYISSAK SIKERÜLT.LETT TŐLE EGY NAGYON SZÉP FAHÁZAM ÉS A 63FÖUT MELLET VAN NEM PANASZKODOM VANNAK HA ESETLEG AZ ÁRUIMAT ÉRDEKLI FELTUDNÁK AJÁNLANI MUTATÓBA BÁRMILYEN SERTÉSBŐL KÉSZÜLT FÜSTÖLT ÁRUT A Számom 06304940305 tisztelettel STRAUSZ PÉTER
érdeklődni csak telefonon mert csak telefonos hálózat van a tanyámon... .

Pi Szivem, 2010. február 12. - péntek 14:20

Ez jó. Kiegészítve a tejautomatával :-)

Kommentek

Méhes Jánosné, 2010. március 11.

Igen,mármost én is így gondolkozom,de sajnos későn!Én is sajnos belekerültem ebbe az úgymond...

Eladósodtam, mit tehetek?

ah, 2010. március 11.

Ez a Sólyom 1 hányinger!!!!! Remélem leváltják! Végére azért még gyorsban aláírta a holo...

Sólyom: Nem perelhetjük a szolgáltatót

janbor, 2010. március 11.

Csaba, 2010. március 11. - csütörtök 16:05 Nem vitatható a véleményed. Én is abba a hibába ...

Energiatakarékos izzók tesztje

Feljelentő

1443, 2010-03-08 17:22:00+01

"2005 óta foglalkozom ablakokkal. Tapasztalatom, hogy az emberek nagy része kizárólag az árakat nézi. Nekik szeretnék egy-két tanácsot adni."

Fonák tanácsok ablakcseréhez

1373, 2010-03-03 12:22:00+01

"A szemük előtt érvényesítettem a jegyet, amelyet az ellenőr kérésére átadtam ellenőrzésre. Ekkor jött a hideg zuhany! Az ellenőr a személyi igazolványomat kérte mondván, hogy rendőrt hív, mert jegy hamis."

Jegyhamisítással vádolt a BKV ellenőr

1353, 2010-02-25 14:34:00+01

"Egyébként következetesek a munkájukban, ami a leemeléseket illeti, hiszen amíg az ominózus hónap hatodikán, addig a következő hónapban 19-én emelték le a díjat! Logikus nem?"

Szeszélyes az E.ON, mint az időjárás