|
Fémtörvény fémtolvajok ellen
Már hatályba lépett az új fémtörvény, mely elsősorban a fémlopásoknak kíván gátat szabni, noha sok hivatalos kereskedő szerint inkább rájuk ró majd felesleges terheket.
A vámosok azt ígérik, hogy határozottan fellépnek az illegális kereskedők ellen, és rendszeresen ellenőrizni fogják a gyanús begyűjtőhelyeket. A fémlopás már hosszú évek óta állandó probléma hazánkban, az erre specializálódott tolvajok nagy károkat okoznak a csatornafedők, vasúti sínek, közlekedési táblák, kukák, kábelek és köztéri szobrok "begyűjtésével".
Leginkább az ellenük, illetve az illegális kereskedők elleni fellépés jegyében született meg tavaly az úgynevezett fémtörvény, mely január elsejével lépett hatályba.
Meghiúsított kábellopás a budapesti Orczy téren 2002-ben, a kár így is 140 ezer forintA jogszabály a fémkereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként immár a vám- és pénzügyőrséget jelölte meg. - Nem véletlenül kaptuk meg ezt a feladatot, hiszen úgy vélem, az eddiginél jóval hatékonyabban tudjuk majd ellenőrizni a fémkereskedőket. Természetesen nemcsak a hivatalosan ezzel foglalkozó telepeket fogjuk látogatni, hanem gyakran tartunk majd akciókat terepen is, hogy felkutassuk az illegális átvevőket. Felkészültünk erre, megvannak a kellő tapasztalataink - jelentette ki tegnap egy, a fémkereskedők részvételével megtartott kecskeméti találkozón Gombár Gábor, a Kecskeméti Vám- és Pénzügyőri Hivatal parancsnoka.
Két kábellopási eset a közelmúltból:
Elakadt a sárban a menekülő kábeltolvaj Hódmezővásárhelyen
Elakadt a sárban autójával egy menekülő tolvaj, miután lopás közben tetten érték a hódmezővásárhelyi rendőrök február elsején, hétfő éjszaka egy gazdaságban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. területén a harminckét éves sándorfalvi férfi éppen az öntözőberendezések villamos kábeleit vágta le, amikor a rendőrök a cég biztonsági szolgálatának munkatársaival megérkeztek. Amikor az elkövető meglátta a közeledő autót, el akart menekülni, de a kocsija elakadt a sárban, így a rendőrök gyorsan elfogták a férfit.
Előállítását követően a gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, sőt azt is elmondta, hogy tavaly novemberben is ő lopta el a berendezés vezetékeit, majd értékesítette azokat. A két bűncselekménnyel csaknem hatmillió forint kárt okozott.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított a férfi ellen eljárást. Mivel kiderült, hogy fogházbüntetés letöltése miatt a Csongrád Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási csoportja a férfi elfogását rendelte el, kihallgatását követően a rendőrök átadták őt a Szegedi Fegyház és Börtönnek - tette hozzá a hadnagy
Több milliós kárt okoztak HÉV-vezeték tolvajok Dunaharasztinál
Több millió forintos kárt okoztak ismeretlenek, akik HÉV-vezetéket loptak február 3-án, szerda hajnalban Dunaharaszti külterületén - közölte Székely Noémi, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A vezetéket az M0-ás felüljáró utáni szakaszon vágták le - mondta Székely Noémi.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást.
A BKV fődiszpécsere közölte, hogy a vezetéklopás késéseket okozott a közlekedésben.
MTI
A legális vállalkozóknak azonban egyelőre még bőven vannak kétségeik az új törvénnyel kapcsolatban. Többen úgy vélik, az új szabályok megint azok nyakába tesznek pluszterheket, akik tudatosan soha nem vettek át gyanús eredetű fémet. Például nagyméretű öntött bronz- vagy ólomtömböt, mely egykor nagy valószínűséggel köztéren álló szobor volt. - Eddig is vigyáztunk, hogy ne vegyünk át kétes árut, hiszen a megélhetésünket kockáztattuk volna a szabálytalansággal - jelentette ki a fórum egyik résztvevője.
 A ceglédi pályaudvaron várakozik a Monorierdőn 2008. október 6-án
történt vasúti balesetben megsérült, ponyvával letakart vasúti kocsi,
amelyet a baleset után fémtolvajok fosztottak ki A fémtörvény, illetve annak végrehajtási rendelete ugyan már hatályba lépett, de alkalmazására még mind a kereskedőknek, mind a hatóságnak van némi ideje felkészülni. Az első és legfontosabb lépés: aki a jövőben is hivatalosan fémkereskedőként akar működni, engedélyért kell folyamodnia a kecskeméti regionális ellenőrzési központhoz. További fontos változás, hogy például a magánszemélytől átvett anyagot a fémkereskedőnek a telephelyén az átvételtől számított hat napig tárolnia kell. A fémkereskedőknek naponta elektronikus úton arról is be kell majd számolniuk, hogy egyes fémfajtákból milyen volt a forgalmuk, de havonta is lesz adatszolgáltatási kötelezettségük. Tevékenységük folytatásához biztosítékot is kell majd fizetniük a vállalkozásoknak, alapesetben telephelyenként ötmillió forintot, de ez kérelemre lecsökkenthető a felére is.
2008 július 10-én ismeretlenek betörtek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos
Szövetségének csepeli vakvezetőkutya-kiképző iskolájába. A tolvajok
levágták a gépkocsibejáró kapuját, több helyen megrongálták a kerítést,
és a kutyák képzésére szolgáló tanpályán szinte minden fémből készült
oktató objektumot tönkretettek és elvittek, ellehetetlenítve ezzel a
kutyák képzését, az oktatók munkáját.
A fémlopások konkrét visszaszorítását leginkább a nyomonkövetési dokumentáció szolgálja majd. Például ha egy magánszemély átad valamilyen fémanyagot a kereskedőnek, közösen ki kell majd tölteniük egy írásbeli nyilatkozatot. Ebben az értékesítőnek közölnie kell, hogy az átadott fém a saját tulajdona volt-e, és ha nem, azt hol és mikor gyűjtötte be. Ha a begyűjtő személyazonosságát nem igazolja, az anyagátvételt a kereskedőnek meg kell tagadnia.
Forrás: Baon.hu
|
1443, 2010-03-08 17:22:00+01
"2005 óta foglalkozom ablakokkal. Tapasztalatom, hogy az emberek nagy része kizárólag az árakat nézi. Nekik szeretnék egy-két tanácsot adni."
Fonák tanácsok ablakcseréhez
1373, 2010-03-03 12:22:00+01
"A szemük előtt érvényesítettem a jegyet, amelyet az ellenőr kérésére átadtam ellenőrzésre. Ekkor jött a hideg zuhany! Az ellenőr a személyi igazolványomat kérte mondván, hogy rendőrt hív, mert jegy hamis."
Jegyhamisítással vádolt a BKV ellenőr
1353, 2010-02-25 14:34:00+01
"Egyébként következetesek a munkájukban, ami a leemeléseket illeti, hiszen amíg az ominózus hónap hatodikán, addig a következő hónapban 19-én emelték le a díjat! Logikus nem?"
Szeszélyes az E.ON, mint az időjárás
|
|
Szóljon hozzá: