A zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló kormányrendelet, valamint a lakóingatlanok árverésének azonnali felfüggesztését kéri a Magyar Hitelszövetség.
hirdetés
A szövetség pénteken arról tájékoztatott, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének azt javasolta: vizsgálja meg az árverésekre átadott, és a nyilvánosan meghirdetett ingatlanok számát, "eloszlatva vagy megerősítve azt a gyanút, hogy fiktív árverési jegyzőkönyvekkel fedezve értékesítettek "baráti" áron, nem minden érdek nélkül, kétes befektetői köröknek ingatlanokat".
A szövetség felkéri továbbá a miniszterelnököt, rendeljen el vizsgálatot annak érdekében, hogy pontos képet lehessen kapni arról, hogy az elmúlt három évben a végrehajtásra vagy árverésre bocsátott lakóingatlanok esetében a kilakoltatások jogszerűen, bírósági végzéssel történtek-e meg, vagy ennek mellőzésével hajtották végre, a hitelszövetség szerint törvénytelenül.
Kinek ütik le?
"Az elmúlt évben sürgettük az adóhatósági vizsgálatokat minden olyan ingatlanvásárlás esetében, amely hiteltartozások felmondása miatt került sorra. Katona Tamás államtitkár úr válaszlevelében tájékoztatott, hogy az adóhatóság rendelkezik azokkal a kockázatkezelő programmal, amely ezeket az eseteket képes kiszűrni" - emlékeztetnek a közleményben. A szervezet szívesen venne részt egy olyan tájékoztatón, ahol ezekről a sikerekről hallhatnának, ennek hiányában, a válaszban leírt gondolatokat olyan tévedésnek kell tekinteni, amit csak ezeknek a vizsgálatoknak, ellenőrzéseknek haladéktalan megindításával lehet orvosolni.
A hitelszövetségnek - mint hangsúlyozza - nem az a célja, hogy a felvett hiteleket ne fizessék vissza, a hitelezők ne jussanak hozzá jogos követeléseikhez.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: