Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

Gőzerővel nyomoznak a BKV-nál

Munkatársunktól, 2010. január 27. - szerda 10:22
Címkék: bkv, csalás, eljárás
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A BKV száztíz volt munkatársának végkielégítését, a kifizetések jogosságát, illetve 144 tanácsadói szerződés megkötésének a körülményeit vizsgálják a nyomozók - derült ki Ihász Sándor fővárosi főügyész Magyar Nemzetnek adott interjújából.



A fővárosi főügyész a lap szerdai számában arról számolt be, hogy hetente érkeznek új feljelentések BKV-ügyben a vádhatósághoz. Szavai szerint fontos, hogy a részügyeket - a humánpolitikai igazgató végkielégítési ügyei, a tanácsadói szerződések ügye - egységesen, lehetőség szerint egyesítve vizsgálják. Kitért arra, hogy a vállalat kiemelt fővárosi projektjeivel összefüggésben is indítottak eljárásokat, így vizsgálják a 4-es metró beruházást, illetve a Margit híd felújítását is.

A főügyész úgy véli, felvetődhet a cég vezetésében döntési és intézkedési joggal, felelősséggel rendelkező személyek felelősségre vonása, és ugyanez a helyzet a tulajdonosnál, vagyis az önkormányzatnál is. Ihász Sándor szerint a BKV volt jogi igazgatóján keresztül a nyomozás a Budapest Airport Zrt. irányában is kiszélesedhet.


Várhatóan városvezetőket is meghallgat a BKV-vizsgálóbizottság

Várhatóan több jelenlegi és korábbi városvezető politikust is meghallgat majd a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult bizottság - közölte György István (Fidesz), a testület elnöke kedden. Az elnök elmondta, Hagyó Miklós (MSZP), a BKV-t felügyelő volt főpolgármester-helyettes már igent mondott a bizottság meghívására, és várhatóan a testület egy márciusi ülésén jelenik majd meg. Hagyó Miklóshoz hasonlóan Székely Gábor (SZDSZ) korábbi felügyelőbizottsági elnök is elfogadta a bizottság meghívását.

mti
Antal Attila már őrizetben van

György István közölte azt is, a szocialisták kezdeményezésére három szabad demokrata politikust is a bizottság elé hívnak; Demszky Gábor főpolgármestert, helyettesét, Ikvai-Szabó Imrét, valamint Lakos Imrét, aki nemrég lemondott a közlekedési tanácsnoki posztról.

A testület előző ülésén már meghallgatta Kocsis István jelenlegi BKV-vezérigazgatót, valamint elődei közül Aba Botondot és Antal Attilát. Aba Botond 2006-ig volt a cég vezérigazgatója, így ő érdemi információt nem tudott adni a bizottságnak az elmúlt évek ügyeivel kapcsolatban, míg Antal Attila azért nem válaszolt a kérdésekre, mert azokkal szerinte megsértette volna korábbi munkaszerződése titoktartási kötelezettségét. (Közben kedden őrizetbe vette és hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség Antal Attilát a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében, továbbá kezdeményezték az előzetes letartóztatását.)

Balogh Zsoltot, a BKV volt vezetőjét azért nem hallgatták még meg, mert a bizottság nem tudta eddig elérni. György István vele kapcsolatban azt mondta, már nem csak telefonon, hanem levélben is keresik a volt BKV vezetőt, ám egyelőre nem tudnak róla semmit.

A bizottság szerdai ülésén várhatóan Somlyódi Csabát, a főváros gazdasági bizottságának elnökét hallgatják meg. A meghallgatásra azért hívták meg a szocialista politikust, mert korábban a Fővárosi Közgyűlés a gazdasági bizottságot hatalmazta fel a BKV-val kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlására.

A bizottság szerdai ülésén továbbá több, egyelőre nem nyilvános vizsgálati dokumentumot is áttekintenek a testület tagjai. A dokumentumok között olyan iratokat is megvizsgálnak, melyek a vitatott kifizetések alapjául szolgálhattak. Az eseti bizottságot november 26-án alakította a Fővárosi Közgyűlés, a testületnek március 24-ig van mandátuma arra, hogy jelentést készítsen.

Forrás: MTI
  

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

Lambert Kati, 2012. február 09.

Belefutottam én is valami csalófélébe, legalábbis szerintem. Nekem ingatlan hirdetésre cuppant...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

Kán Éva, 2012. február 09.

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény kimondja, hogy a köztisztviselőt a reá ir...

Népszerű az ingyenes jogsegélyszolgálat

adak arnold, 2012. február 08.

FIGYELEM, FIGYELEM!
Tisztelt Hangszerhirdető Barátaim!
A mai napon egy állítólago...

Nigériai csalások: még mindig lesik hirdetéseinket

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés