Egyre több a konfliktus a sztrájkoló és a nem sztrájkoló BKV-s alkalmazottak között. A 6-os villamosok biztonsági őrökkel közlekednek.
Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az elmondta: azok a dolgozók, akik kiállnak a saját és más, nem sztrájkoló kollégáik érdekeiért is, joggal vannak felháborodva, hogy vannak, akik felveszik a munkát. Az, hogy az érdekképviseletek nem egységesen képviselik az álláspontokat, azoknak a szakszervezeti vezetőknek a felelőssége, akik nem csatlakoztak a munkabeszüntetéshez - tette hozzá.
A szóvivő ezzel Gulyás Attilának, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnökének kijelentésére reagált. A nem sztrájkoló szakszervezeteket képviselő vezető elmondta, hogy a villamos- és a HÉV-vezetők dolga a legnehezebb a sztrájk alatt, mert ők kapják a legtöbb "beszólást" az utasoktól, és ugyanakkor sztrájkoló kollégáiktól is, akik szidalmazásokkal, rábeszélésekkel próbálják munkabeszüntetésre bírni a őket. Gyakran heves viták alakulnak ki a két tábor között - tette hozzá Gulyás Attila.
Rendőrök egy buszmegállóban állnak a Nyugati téren, a 6-os villamoson pedig biztonsági őrök vigyáznak a jármű vezetőjéreGulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke elmondta, tudomása szerint a cég biztonsági őrei fokozottan figyelnek a nem sztrájkoló alkalmazottakra, így a metró- , villamos-, valamint a troli- és a HÉV-vezetőkre.
A legforgalmasabb villamosvonalon, a 6-oson a biztonsági őrök a járművekre is felszállnak, és a vezetőfülke mögött vigyázzák a rendet.
Gulyás Attila szerint a szokásosnál nagyobb létszámban vannak jelen a metróaluljárókban és azok környékén a rendőrség járőrei is.
A vezető, aki a nem sztrájkoló szakszervezeteket képviseli elmondta: a villamos- és a HÉV-vezető dolga a legnehezebb a sztrájk alatt, mert ők kapják a legtöbb "beszólást" az utasoktól, és ugyanakkor sztrájkoló kollégáiktól is. A sztrájkolók szidalmazásokkal, rábeszélésekkel próbálják munkabeszüntetésre bírni a dolgozó BKV-sokat. Gyakran heves viták alakulnak ki a két tábor között - tette hozzá Gulyás Attila.
Forrás: MTI
Szóljon hozzá: