Munkatársunktól, 2010. január 06. - szerda 23:25 Címkék: bkv, eljárás
Több buszsofőrnek és műszaki szakembernek is felmondtak a BKV-nál szerda délelőtt, mert a cég által létrehozott "szuper kontrollcsoport" megállapította: akadályozták az autóbuszok forgalomba állítását; a sztrájkbizottság szerint a BKV jogszerűtlenül bocsátotta el a munkavállalókat; a közlekedési társaság közölte, hogy továbbra sincs megállapodás a cégvezetés és az érdekképviseletek között.
hirdetés
Eközben továbbra is fennakadások voltak a BKV-buszok közlekedésében; szerda délelőtt tizenöt viszonylaton voltak késések, kora délután viszont már csak tizenkét buszvonalon. Egy neve elhallgatását kérő szakszervezeti forrás közölte, hogy két-két buszsofőrt bocsátottak el a dél-pesti, a kelenföldi és az óbudai buszgarázsból, és több műszaki szakembernek is felmondtak. Az érintettek már szerda délelőtt távoztak a cégtől.
A BKV azt közölte, hogy a szerdától működő "szuper kontrollcsoport" tevékenységének köszönhetően Budapesten lényegesen javult a buszközlekedési helyzet; a csoport érezhetően akadályozza a munkalassítási folyamatot.
A cég közleménye szerint szerda reggel ötvennyolc autóbusszal kevesebb volt a garázsból ki nem adott járművek száma, és a gyors intézkedések eredményeként csak százötven autóbusz nem állt forgalomba, ugyanis az azonnal javítható hibák kiküszöbölése, hiányok pótlása a helyszínen megtörtént. Mindezek következtében harminc vonalon jelentős mértékben javult a közösségi közlekedés színvonala.
A BKV vezetősége tárgyal a szakszervezetekkel
Két járművezetőt azonnal elbocsátottak, további hat elbocsátás folyamatban van. A műszaki igazgatóság területén - a hatékonyabb munkavégzés érdekében - hat vezetőt (üzemvezető, szolgálatvezető, művezető) helyeztek át. Több olyan vizsgálat indult, amely a műszaki feltételek és bizonyos hibák eredetét vizsgálja, ezek eredménye később várható - tájékoztatott a BKV.
Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerdán reggel azt mondta: a kontrollcsoport is azt bizonyította, hogy a műszaki meghibásodások léteznek a BKV buszainál, és több olyan járművet ők irányítottak vissza, amelyeket a műszakiak kiadtak volna a forgalomba.
Nemes Gábor szerint a BKV jogszerűtlenül bocsátott el munkavállalókat és közölte: minden támogatást meg fognak adni az elbocsátottaknak.
A sztrájkot hirdető szakszervezetek mindent el fognak követni, hogy meggátolják azt a félelemkeltő eljárást, amelyet a BKV a munkavállalók ellen indított - mondta Nemes Gábor. Szerinte nem méltó a BKV-hoz, hogy ilyen eszközöket vet be, nem figyelve arra, hogy családok életét teheti tönkre.
A LIGA Szakszervezetek közölte: felháborítónak tartja a BKV módszerét, amellyel a kollektív szerződés nélkül maradt buszvezetőket megfélemlíti, és felszólítja a menedzsmentet, hogy a felmondással illetve fegyelmivel sújtott munkavállalók jogviszonyát haladéktalanul állítsa helyre.
A BKV szerda este közölte, hogy továbbra sem született megállapodás a cég vezetése és az érdekképviseletek között.
A BKV menedzsmentje azt kérte a sztrájkot kezdeményező szakszervezetektől - melyek száma kettővel nőtt -, hogy mivel a sztrájktárgyalás a kollektív szerződést érintő témákról szól, és arról csak az összes szakszervezet jelenlétében lehet tárgyalni, vonják vissza a sztrájkbejelentést, és folytassák a kollektív szerződés vitáját a többi szakszervezet bevonásával.
A szakszervezetek visszautasították ezt az ajánlatot, amit csak abban az esetben tartottak volna elfogadhatónak, ha a munkáltatónál elmozdulás van a korábbi ajánlatához képest - közölte a BKV.
A közlemény szerint a szakszervezetek a tárgyalás során úgy döntöttek: abban az esetben fogadják el a havi hatezer forintos hideg étkezési utalvány helyett a nyolcezer forintos meleg étkezési utalványt, ha az év végi 45 ezer forintos utalványt is megkapják a munkavállalók, valamint ragaszkodnak a három-három százalékos önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagdíj-kiegészítéshez, azok tízezer-tízezer forintban történő maximalizálásával. Ajánlatuk csomagként értendő.
Horváth Csaba, Budapest kormánybiztosa felszólította azokat, akik "visszaélve a közösség bizalmával" akadályozzák a fővárosi közösségi közlekedés zavartalan működését, hogy fejezzék be a budapesti és az agglomerációban élő utazóközönség érdekeinek megsértését és inkább működjenek együtt a korszerűbb közösségi közlekedés megteremtésében.
A kormánybiztos szerint elfogadhatatlan az a helyzet, hogy a BKV szakszervezeti vezetőinek egy része a dolgozókat felhasználva, saját kicsinyes érdeküktől vezérelve, vagy kifejezett pártpolitikai érdekeket kiszolgálva, káoszt teremtenek a budapesti közösségi közlekedésben.
A Fidesz szerint Demszky Gábor főpolgármester és Horváth Csaba (MSZP) kormánybiztos az első számú felelőse a Budapest utcáin tapasztalható "zűrzavarnak, káosznak, fejetlenségnek". Jól látni, hogy Horváth Csaba hogyan tett rendet a BKV-nál - mondta Wintermantel Zsolt fideszes fővárosi képviselő budapesti sajtótájékoztatóján, utalva a BKV buszjáratainál tapasztalható zavarokra.
A Döbrögi uram kontra Lúdas Matyi esete jutott eszembe!
Van, aki a hatalmi pozíciójánál fogva mindent megtehet, azaz elvehet az üzemszerű működéstől x milliót, milliárdot, kirúgathat dolgozó embereket, mert tettlegesen szólnak az - egyébként minősíthetetlen - alkatrész ellátásért.
Ugye, ha baj van, akkor már lehet mozgósítani az alkatrész-ellátás illetékesét/felelősét!
De miért csak ekkor???
Azt a felelőst kell megnevezni, akinek munkaköri kötelessége, hogy ne juthasson idáig egy ilyen kulcsfontosságú szolgáltató üzem!
Szégyen és gyalázat ez ország-világ előtt!
Megérdemli a BKV-menedzsment, hogy ama Lúdas Matyi - szindróma érvényesüljön:
Nevezetesen:
1. Sztrájk
2. A teljes vezérkar/ menedzsment elbocsátása végkielégítés nélkül
3. Anyagi felelősségrevonás minden hibás / megmagyarázhatatlan döntésért
(ha a dolgozóktól el lehet venni prémiumot késésért, kisebb-nagyobb szabálytalanságokért >pl. vezetőfülke ajtajának nyitvatartásáért a nyári kánikulában! Ki vállalná a menedzsment tagjai közül, hogy a 60 C fok körüli fülkébe beüljön dolgozni, KLÍMA ugyanis NINCS a járművek 90%-ánál!< az amúgy is kevéske fizetésükből, amit, mint megtakarítást kifizetnek maguk között, akkor értékarányosan lehessen a vezetőséget/ menedzsmentet is anyagi büntetéssel súlytani!)
A fejétől bűzlik a hal! - szindrómánál tartunk!
Meg kell válni a felelőtlen, hazudozó és lopós bandától!
Ez a NÉP akarata!
Minden jót és szépet kívánok Uraim és Hölgyeim!
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: