Hazudott a gyógyhatásról az Aranyasszony Kft.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hárommillió forintos bírságot szabott ki az Aranyasszony Kft.-re, mert a cég az általa forgalmazott infravörös derékaljnak gyógyhatást tulajdonított, ám ezt nem tudta hitelt érdemlően igazolni.
A GVH hétfői közleménye szerint a versenyhivatal annak vizsgálatára indított eljárást az Aranyasszony Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, hogy az általa utazással egybekötött termékbemutatók keretében forgalmazott infravörös derékalj népszerűsítése során nem sértette-e meg a versenytörvényt.
A versenyhivatal megjegyzi: a GVH-nak nem az a feladata, hogy a különböző hatóságok által lefolytatott vizsgálatokat megismételve vagy azok helyett szakértői bizonyítást folytasson le az áru emberi egészségre gyakorolt hatását illetően. A versenyhatóság feladata az, hogy elemezze: a fogyasztóknak szóló tájékoztatásokban megfogalmazott állítások gyógyhatásra utalnak-e vagy sem.
Ha a tájékoztatások ilyen hatást fogalmaznak meg, akkor a jogsértés megállapítható, amennyiben az állításokat a vállalkozás hatósági engedéllyel vagy más módon nem bizonyítja. A fogyasztókhoz eljuttatott információk valóságtartalmát, a tényállítás valóságát ugyanis minden esetben a közreadójának kell igazolnia. Ha a vállalkozás nem tesz eleget ennek a kötelezettségnek, úgy kell tekinteni, hogy az információ, a tényállítás nem felelt meg a valóságnak - áll a közleményben.
Mivel az Aranyasszony Kft. nem bizonyította hitelt érdemlően, hogy az infravörös derékalj rendelkezik gyógyhatással, a GVH megállapította, hogy a vállalkozás 2008 márciusától 2008 augusztusáig a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, 2008 szeptemberétől 2008 novemberéig pedig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.
Emiatt a hatóság a vállalkozást hárommillió forint bírsággal sújtotta. A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosbító körülményként értékelte, hogy a súlyos jogsértés sérülékeny fogyasztókat érintett és olyan termékkel összefüggésben valósult meg, amely tényleges hatásáról a fogyasztók teljes bizonyossággal sosem győződhetnek meg. Ráadásul az infravörös derékaljjal kapcsolatos, több hónapon át tartó kommunikáció középpontjában a jogsértő tájékoztatás állt.
Forrás: MTI
Szóljon hozzá: