Visszafogott lesz az ünnepi roham
Várhatóan a karácsonyi szezon sem tudja ellensúlyozni a kereskedelem év közben elszenvedett veszteségeit, s így éves szinten mintegy hét százalékkal esik vissza a háztartások fogyasztása 2008-hoz képest - közölte a GfK Hungária.
|
|
A közlemény szerint a háziasszonyok a pénzük helyett inkább az idejükből áldoznak többet, vagyis a rendelkezésükre álló szűkebb forrásból gazdálkodva a legtöbbet igyekeznek kihozni, és a legjobb áron hozzájutni a termékekhez. A GfK szerint az elmúlt félév az úgynevezett trading down, azaz az olcsóbb termékek irányába való elmozdulás jegyében telt el. Ez azonban nemcsak a kiskereskedelmi szektorra érvényes, hanem az egész magyar gazdaságra. Az elemzők szerint a vásárlók először a megvásárolt áruk mennyiségéből adtak le, miközben a minőséget próbálták megőrizni. Amikor erre már nem volt lehetőségük, elkezdtek az olcsóbb termékek irányába fordulni. A közlemény szerint a háztartások fogyasztási szokásai olyan mértékben visszarendeződtek, hogy egy modern fogyasztási szerkezet csak tíz-tizenöt éves távlatban alakulhat ki hazánkban.
A felmérés lapján ismét az évezred eleji szinten van az élelmiszer teljes fogyasztáson belüli aránya, s a minőségi élethez tartozó kiadások is tovább csökkentek egy viszonylag alacsony szintről. A szabadidővel kapcsolatos kiadások, vagy a mobilitásra fordított összegek apadása szintén nem jó jel a GfK szerint a fogyasztási ipar számára. Forrás: MTI
|
0, 2011-09-12 10:51:00+02
"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "
Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4
0, 2011-08-10 15:37:56+02
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary
1222, 2011-08-02 11:21:00+02
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Behajtó cégek és a család
Torony
Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder...
|
Szóljon hozzá: