Konvektoros vagy távfűtésről a cirkóra átállni egybehangzó vélemények szerint jelentős rezsimegtakarítással jár. Ha átküzdöttük magunkat a túlbonyolított engedélyeztetési eljárásokon, és a borsos kiépítési költséget is kifizettük, nyugodtan hátradőlhetünk: egyenletes és könnyen szabályozható hőmérséklet, kisebb gázszámla vár minket. Addig azonban van miről tájékozódni és van mire spórolni.
Mi az a cirkó?
A cirkó működési elve egy mondatban összefoglalható. A készülék
gáz égetésével vizet melegít fel, ami egy szivattyú segítségével a fűtőtest(ek)be jut, az itt leadott hő biztosítja a lakás fűtését. Létezik csak fűtésre használható és kombi rendszer is, ma már szinte csak ez utóbbira van igény. A kombinációt a
fűtés és a
melegvíz-ellátás jelenti, a hagyományos megoldásokkal szemben - például a villanybojler - az így megoldott vízmelegítés akár ötven százalékos megtakarítást is eredményezhet. Azzal kapcsolatban, hogy a cirkófűtés mennyivel jelent alacsonyabb rezsiköltséget -többféle vélemény van. Tíztől a negyvenszázalékos megtakarításig többféle kalkuláció létezik. Tény, hogy minél nagyobb lakásról, házról van szó, annál kedvezőbb a kiépítési költség és a megtakarítás aránya, magyarán: annál rövidebb a megtérülési időszak.
Hogy mennyibe is kerül egy ilyen rendszer kiépítése, az lakásunktól, illetve igényeinktől függ. Létezik kéményes és parapetes megoldás. A
kéményes, úgynevezett nyílt égésterű készülékekhez értelemszerűen megfelelő kéményre van szükség, ha ezt felújítani, béleltetni kell, az komolyan megdobja a várható költségeket. A
parapetes rendszer a gázkonvektorokhoz hasonló megoldást jelenti: nem kéményen, hanem a falba illesztett berendezésen keresztül,
kintről szívja a levegőt az égéshez. Ezek zárt égésterű készülékek, ami biztonságosabbnak tekinthető, viszont maga a berendezés némileg drágább. Hogy melyik megoldást választjuk, nem csupán a pénztárcánk vastagságán múlik, több előírás is szabályozza lehetőségeinket. Így például ha két-három méteren belül van valamilyen nyílászáró, parapetes cirkó nem szerelhető fel, de a fürdőszobában kád és mosdó felett sem lehet a készülék. A bonyolult szabályozás miatt mindenképpen érdemes elsőként egy
szakemberrel felmérni a terepet, aki el fogja mondani, milyen lehetőségek közül választhatunk, és pontosan milyen költségekkel kell számolnunk.
Tervek, engedélyek, szakértők
Az elhatározást és a szakember véleményezését követően az első komolyabb és pénztárcába vágó lépést a szükséges papírmunka elvégzése, az engedélyek beszerzése jelenti. Ferenczi Réka az elmúlt hetekben fejezte be lakásának "cirkósítását", így friss élményekről számolt be nekünk. Mivel ő a már meglévő kéményt szerette volna használni, elsőként
kéményseprői szakvéleményt kellett kérnie.
A kéményseprővel kezdődik mindenAz első kiadást rögtön a
kéménybélelés jelentette, a szakvélemény ugyanis nem tartotta megfelelőnek a kémény korábbi állapotát. A bélelés sajnos általában tetemes kiadást, rendszerint százezer forint feletti költséget jelent. Hogy pontosan milyen összegről beszélünk, az azon múlik, mekkora kürtőről van szó. Ha például egy ötemeletes ház első emeletén lévő lakás fűtésátalakítása folyik, a kéményt a fölötte lévő négy emelet magasságában béleltetni kell. Ez valószínűleg a kétszázezer forintot is meghaladó költséget jelent.
Nos, a kéményt megfelelően felújítottuk, a kedvező kéményseprői szakvélemény birtokában - ami Réka elmondása szerint húsz-harmincezer forintba kerül - továbbléphetünk. Ez egy újabb papír beszerzését jelenti: egy
szakemberrel gáztervet kell készíteni, ami további húszezer forintos kiadást jelent. Ha a gázterv, azaz a kiépítendő rendszer pontos leírása megvan,
tervfelülvizsgálatra kell azt benyújtani. Az esetek túlnyomó részében ezt a tervet elkészítő szakember elvégzi, a tervfelülvizsgálat pedig első alkalommal ingyenes. Ha a tervet sikerült jóváhagyatni, megkezdhető az érdemi munka, azaz a fűtőberendezések, a cirkókészülék és a gázvezetékek kiépítése.
A kész rendszert aztán újra engedélyeztetni kell a Gázműveknél, ennek hiányában nem érvényes rá a garancia. A garanciát természetesen nem a teljes rendszerre kapjuk. A cirkókészülék esetében nagyjából három év jótállásra számíthatunk, a radiátorok esetében két év az átlagos garanciális idő.
Ügyfelek várakoznak a gázműveknélHa a rendszer elkészült, és a cirkó készen áll rá, hogy szolgáljon minket, a szakember még elvégzi a szükséges beállításokat, hogy a berendezés optimális fogyasztást és hőmérsékletet biztosítson. Ez számunkra még az
üzembehelyezési díj kifizetését jelenti, ami cégenként, szakemberenként változó összeg lehet. Ezután már tényleg nincs más dolgunk, mint számba venni a kiadásokat, és a kellemes melegben ücsörögve várni, hogy megtérüljön a befektetés.
Kiépítési költségek
A kiépítésről, az ezzel járó tennivalókról és árakról Gebe László mester, a víz-, gáz-, fűtésszereléssel foglalkozó Gebe Kft. tulajdonosa tájékoztatott minket. Az árak megjelölésénél csupán az alsó határt érdemes említeni, hiszen a minőségtől és a beszerzés helyétől függően szinte a csillagos égig nyújtózhatunk.
A rendszer lelke a cirkókészülék, ami a vízmelegítést és a cirkulálást biztosítja. Parapetes típus esetén ez kétszázhúszezer forinttól számolható, kéményes típusnál valamivel kisebb összeggel, százkilencvenezer forinttól kalkulálhatunk. Ennél olcsóbban is hozzájuthatunk egyes termékekhez, vagy akár használt berendezést is vásárolhatunk, de a szakember véleménye szerint hosszú távon rosszabbul járunk. Felszereltethetünk még úgynevezett kondenzációs készüléket is, ami biztonságosabb, a legjobb hatásfokkal használja fel a gázt, így a legtöbb megtakarítást jelenti, ugyanakkor a legdrágább típus is: háromszázötvenezernél kezdődik a fogyasztói ára.
A készülék felhelyezése, a szükséges beállítások elvégzése negyvenezer forint körül kalkulálható, ez a munkadíjat és néhány szükséges kiegészítő alkatrész, az elzárósor árát takarja. A
radiátorok kevésbé jelentenek anyagi megterhelést, ezeket darabonként már kilencezer forinttól is beszerezhetjük, de persze akár hatvanezret is költhetünk egy berendezésre. Szükség van még egy
termosztátra, ami a hőmérsékletet szabályozza majd a lakásunkban, ez hatezer forinttól kapható. A
vezetékkiépítés költsége természetesen nagyon változó lehet, elsősorban a lakás vagy ház nagysága határozza meg. A Gebe Kft. kalkulációja szerint az anyagköltségre méterenként ezerkétszáz forintot kell számolni - ha a tartósabb rézcsöveket szeretnénk -, a munkadíj pedig kétezer-ötszáz forint/méter lesz.
Egy hatvan négyzetméteres lakás "cirkósítása" így hétszáz-nyolcszázezer forinttal teszi könnyebbé a pénztárcánkat. A szakember véleménye szerint egy ekkora lakásnál évi százezer forint könnyedén megtakarítható (mondjuk a konvektoros fűtéshez képest), azaz nagyjából nyolc év alatt térül meg a kiépítés költsége.
Üzemeltetés
Hogy meddig szolgál minket a rendszer, az a beépített berendezések és anyagok minőségén, valamint az üzemeltetésen, azaz rajtunk is múlik. A hatályos szabályozás értelmében
évente kötelesek vagyunk tisztíttatni a készüléket. Ez egy alapos vizsgálatot, valamint vízfeltöltést jelent - azaz a rendszerben keringő víz pótlását, cseréjét. Egy ilyen tisztítás, ellenőrzés nagyjából tízezer forintba kerül. A rendszerbe nekünk belenyúlni nem ajánlott, de nem is szükséges, csak a termosztátot kell igényeink szerint kezelni. Az üzembe helyezésnél, illetve az éves ellenőrzések alkalmával a szakember elvégzi a szükséges beállításokat. Egyes internetes fórumokon élénk vita folyik arról, milyen hőfokú vízzel kell üzemeltetni a berendezést, hogy ne kapcsolgasson ki-be, megfelelően melegítsen és még a lehető leggazdaságosabban is működjön. A szakember szerint 60-65 °C-nál magasabb hőmérsékletre nem szabad beállítani, már csak azért sem, mert ez bizonyítottan csökkenti a készülék élettartamát.
Az ünnepek közeledtével legyünk óvatosabbak, ne ajándékozzunk hitelből!
Szóljon hozzá: