A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) átszerződési időszakban fokozottan figyeli a biztosítókat, az ügyfelek figyelmét pedig tájékoztató kiadványokban hívja fel arra, hogy a jövő év elejétől a kgfb-t nem kormányrendelet, hanem törvény szabályozza.
A PSZÁF közölte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, a biztosítót váltani akaró ügyfelek a pénteken meghirdetett, jövő évi díjtarifák alapján november 30-ig mondhatják fel szerződésüket biztosítójuknál. A felmondott biztosítás december 31-ig érvényes, eddig kell az autósoknak megtalálni az új szolgáltatót is, hogy januártól biztosítási háttérrel közlekedhessenek.
A közlemény kitér arra is, hogy a nyáron elfogadott kgfb törvény 2010. január elsejétől több lényeges változást hoz az ügyfelek számára.
A legfontosabb változás az, hogy az eddigi naptári, január eleji évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számított egy év után válthat biztosítót: például a május 5-én vásárolt gépjárművel legközelebb a következő év május 5-től lehet új biztosítóhoz szerződni.
Az új szerződésre mindig az előző október 30-ig meghirdetett díjtarifa érvényes. Akinek azonban idei, vagy korábbi vásárlású az autója, az mindaddig január elsején válthat biztosítót, amíg el nem adja a kocsit.
A törvény alapján az ügyfél biztosítási szerződése határozatlan idejű. Aki nem akar biztosítót váltani, annak nincs teendője. Biztosítóváltás esetén azonban a szerződés dátumát legalább harminc nappal megelőzően mondhatja fel az ügyfél a kgfb-jét.
Januártól az üzemben tartó a szerződő fél, és nem a tulajdonos.
A PSZÁF szerint nem tarthat ugyanis tovább az a gyakorlat, hogy a városi unoka a falusi nagyapa nevén lévő, olcsó biztosítású autóval rója a városi utakat.
A bonus-malus, díjkedvezmény-díjtöbblet rendszer annyiban változik, hogy az üzemben tartó nyilatkozata alapján azonnal besorolható az ügyfél a bónuszfokozatba, nem kell kivárni a kártörténeti igazolást. Jelenleg az igazolásig alap, A00-ás fokozatban kell tartani az ügyfelet. A bemondásra elfogadott bonus fokozatot ellenőrzi a biztosító.
A közlemény alapján a károsult a káreseményt annak bekövetkeztétől számított harminc napon belül, a biztosított, illetve károkozó öt munkanapon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított tizenöt napon belül, dokumentumok hiányában három hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni. A biztosítónak késedelmi kamatot kell fizetnie, ha a kárrendezés elhúzódik, amiről tájékoztatni kell az ügyfelet is.
Az ügyfél díj nemfizetése esetén a biztosító hatvan napig nem mondhatja fel a szerződést, de harminc nap után a biztosító írásban felszólítást küld. A díjhátralékos időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat fel.
A törvény előírja, hogy kgfb-t kell kötni a segédmotoros kerékpárokra, robogókra és a négykerekű segédmotoros terepjárókra, quadokra is.
Forrás: MTI
Szóljon hozzá: