Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke bízik abban, hogy 2011 végére teljes mértékben megvalósul Magyarországon a digitális műsorterjesztés.
hirdetés
Pataki Dániel csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján hozzátette: elégedetlen a digitális átállás alakulásával, de reméli, csak átmeneti csúszásról van szó.
Az NHH figyelemmel kíséri a folyamatot, s ha szükséges azonnal beavatkozik annak érdekében, hogy a szerződésben foglaltak megvalósuljanak - mondta az elnök.
Közölte azt is, hogy a kötelezettségek nem teljesítéséért a hatóság negyvenmillió forint bírsággal sújtotta az Antenna Hungária Zrt.-t (AH), amellyel még tavaly szeptemberben kötött szerződést a digitális műsorterjesztés megvalósítására.
Pataki Dániel
Magyarországon a három országos televízió mellett az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nyilvántartása szerint negyvenhat helyi, analóg földfelszíni műsorszolgáltató működik. A hatóság elnöke elmondta, hogy a magyar modell szerint a nyertes az üzleti megoldás megválasztásban nagy szabadságot élvez, sok frekvenciát kapott és alacsony díjat fizet a használatukért. Cserébe az államnak nem kell sok pénzt költenie az átállásra, azaz nem költségvetési forrásból finanszírozzák a folyamatot.
Ma már 2,4 millió háztartásba kábelen jut el a tévéadás, 620 ezerbe pedig műholdon. Ezek közül egymillió háztarás már digitális adást fog, miközben 770 ezer háztartásban csak analóg módon nézik a televíziós műsorokat.
Egy felmérését idézve Pataki Dániel közölte: a lakosság ötvenöt százaléka még nem hallott arról, hogy elindult a digitális átállás. S annak a 770 ezer háztartásnak, amelyik a leginkább érintett, csak a negyede tud a váltásáról.
Rozgonyi Krisztina, az NHH tanácsának alelnöke kifejtette: júniusi vizsgálataik során megállapították, hogy az AH több tekintetben is megsértette, illetve nem teljesítette a szerződésben leírtakat. Így például még fogható digitálisan egy új, általános tematikájú, szabad hozzáférésű tévéműsor.
A vizsgálatkor megállapították azt is, hogy az AH az eredeti határidőre nem tette lehetővé azt sem, hogy a lakosság kedvezményesen vásárolhasson dekódert a digitális műsorok fogására.
Az AH nem kötött még szerződést a közszolgálati rádióval sem, s ezért az NHH felhívta a feleket ennek megtételére. Nem teljesült az Inforádió és Lánchíd rádió műsorának terjesztésére vonatkozó vállalás sem. Ezen túlmenően a lakosságot tájékoztató internetes oldal sem felel meg mindenben a szerződésben foglaltaknak.
Az NHH tanácsa ugyanakkor elismeri, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen kibővült a földfelszíni digitális televíziózás műsorkínálata, s már elindult a kedvezményes vevő dekóder értékesítés és a kommunikációs kampány is.
Az eseményen elmondták, a sikeres átállás feltétele egyebek mellett az, hogy a lakosság kilencvennégy százaléka digitálisan érje el a közszolgálati adásokat és ehhez rendelkezésre is álljon a digitális adások vételére alkalmas készülék. Az országos földfelszíni digitális televíziós adások jelenleg az ország területének több mint felén érhetőek el. A lefedettséget az Antenna Hungáriának az év végéig több mint nyolcvannyolc százalékra, 2010 végére pedig klencvenöt százalékra kell növelnie.
A bírságolás mellett az NHH Tanácsa nyolc-, tizenöt-, illetve harminc napos határidők megadásával felszólította az Antenna Hungáriát, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a jogszerű, a hatósági szerződésben foglaltaknak megfelelő állapot eléréséhez.
A digitális átállás sikere érdekében nagyon fontos a helyi televíziók analógról digitálisra történő átállítása. Magyarországon jelenleg negyvenhat helyi analóg, földfelszíni sugárzású helyi televízió van, ezeket az átállás - mivel 2012-től nem lesz mód az analóg földfelszíni sugárzásra - közvetlenül érinti. A helyi televíziók digitális átállása érdekében az NHH előzetes meghallgatást hirdetett november 10-re az érintett műsorszolgáltatók és műsorelosztók, az érdekvédelmi szervezetek és az önkormányzatok részére.
Kérdésekre válaszolva elhangzott, a digitális átállás támogatására az ORTT műsorszolgáltatási alapjában összegyűlt mintegy másfél milliárd forint felhasználásáról még nincs döntés, egy kormányhatározat szerint egyelőre nem lehet elkölteni. A változatás a kormány joga és lehetősége.
"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "
"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "
Szóljon hozzá: