Ma már gyorsan és kényelmesen igazolhatunk egyik szolgáltatótól a másikhoz, telefonszámunk megtartásával. Vagy mégsem? Egy olvasói levél kapcsán utánajártunk, mi mindent kell tudni erről a műveletről, milyen problémákkal járhat a szolgáltatóváltás.
2004 óta a vezetékes és mobil számhordozás is lehetséges. Eddig - a Nemzeti Hírközlési Hatóság (
NHH) információja szerint - majdnem háromszázezer szám tulajdonosa élt a lehetőséggel. Az előfizető vagy kártyatulajdonos saját kezdeményezésére válthat szolgáltatót, ami a
bejelentést követő három munkanapon belül lezajlik. A váltás szinte zökkenőmentes, a folyamat során a szolgáltatás legfeljebb négy órányi időtartamra szünetelhet, amit a szakzsargon
"számátadási időablaknak" becéz.
Hiba a rendszerbenA gyors és szinte problémamentes váltás az esetek túlnyomó részében meg is történik, néha azonban csődöt mond a rendszer. Egyik olvasónk már
ezen az oldalon is részletesen beszámolt kellemetlen élményéről, amikor a szolgáltatóváltást követően a "számátadási időablak" négy naposra terebélyesedett. A négy nap alatt panaszosunkat elérni nem tudták, a telefon csupán kimenő hívások kezdeményezésére, illetve sms-ezésre volt alkalmas. Az ügyfél ezután - száma megtartásával - új SIM kártyát kapott, amin - láss csodát - továbbra sem volt elérhető. Ekkorra a számhordozási ablak már több hetesre nyílott, a szolgáltató pedig ismételten próbált rendet tenni a technikai zűrzavarban. Nemsokára csörgött is a telefon: végre van bejövő hívás - gondolta az ügyfél, ám hamar ki kellett ábrándulnia: valaki mást kerestek. A korábbi szolgáltató időközben eladta a számot, így a számhordozás során ügyfelünk elvesztette telefonszámát. A történetnek máig nincs vége, ám az egész nyáron át húzódó ügy így is felvet néhány kérdést. Gyakoriak-e az ilyen és ehhez hasonló malőrök, mire számítson, aki belevág egy ilyen műveletbe?
Márton György, az NHH szóvivője emlékszik az esetre és egyszerűen nem talál magyarázatot a történtekre. A többszörös "technikai hibával" kísért számhordozási procedúra szerinte a fatális véletlenek kategóriájába tartozik, ilyen esettel korábban nem szembesültek. Mindenesetre már a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjétől is állásfoglalást várnak. A számhordozással kapcsolatos problémák Márton szerint nem számítanak gyakoriaknak, a
néhány bejelentett eset a nyolc napos átállási idő kitolódásával kapcsolatos. A szolgáltatók jellemzően ezt a határidőt sem lépik át hetekkel, inkább csak néhány napos csúszásokról van szó.
Szolgáltatói oldalról
Az ügyben érintett egyik szolgáltató, a Pannon tervezési és elemzési igazgatóját, Laczkó Tóth Gergelyt is felkerestük, az említett esetet inkább csak apropóként használva kérdésünkhöz: jellemzően milyen problémák adódhatnak számhordozás esetén? Laczkó Tóth válaszában világossá tette: a
számhordozási rendszer teljesen automatizált, a jellemző fennakadások inkább abból fakadnak, hogy az ügyfelek nem ismerik eléggé a feltételeket és tennivalóikat. Főként az adategyeztetés, a meghatalmazás hiánya, a fennálló
tartozások miatti késedelem okoz problémát, még a szolgáltatóváltás első szakaszában. A Pannonnál kevés az ügyfélpanasz, - éppen a folyamat automatizált jellege miatt - állítja Laczkó Tóth Gergely.
Nehézkesebb a számhordozás, ha tartozásunk vanA számhordozási folyamat a Nemzeti Hírközlési Hatóságon keresztül folyik, a Hatóság a műveletben a közvetítő szerepét játssza. Az átvevő szolgáltató az ügyfél igénybejelentését követően az NHH rendszerén keresztül kéri az átadó szolgáltatót arra, hogy járuljon hozzá az átadáshoz. Ha megvan a hordozás kívánt időpontját is tartalmazó
engedély, akkor a rendszer az adott napon minden szolgáltatónál jelzi, hogy mely szám melyik szolgáltatóhoz került éppen. Ezt az információt minden társaság a saját rendszerében tárolja.
Tudni érdemes
Miután döntést hoztunk a szolgáltatóváltásról, néhány alapvető tudnivalóval felvértezve érdemes az ügyintézésbe belevágnunk. A számlahordozásnak létezik
egykapus és
kétkapus modellje is. Előbbi azt jelenti, hogy csupán az új, választott szolgáltatónál jelentjük be igényünket, a továbbiakban ők intézik a szükséges tennivalókat. Ez nyilvánvalóan az egyszerűbb és kényelmesebb megoldás. A kétkapus eljárás akkor indokolt, ha tartozunk korábbi szolgáltatónknak. Ilyenkor először - természetesen a tartozás kiegyenlítését követően - itt jelenthetjük be a számhordozási igényünket, de ebben az esetben is fel kell keresnünk a választott, új társaságot is. A kétkapus eljárás során a korábbi szolgáltatótól
számhordozási nyilatkozatot kapunk, amivel X napon belül el kell látogatnunk új, választott társaságunkhoz. Arról, hogy az X hány napot is jelent, az ügyfélszolgálatnál kapunk tájékoztatást.
Az eljárást a szám tulajdonosa kezdeményezheti, bejelentését követően nyolc napon belül számíthat sikeres szolgáltatóváltásra.
Sokan csak az igénybejelentés során szembesülnek azzal, hogy számlatartozás vagy mínuszos egyenleg esetén nem lehet szolgáltatót váltani. Ha közvetlenül számváltás előtt rendeznénk a tartozást, ne csodálkozzunk, ha a rendszer még nem engedi a váltást.
A befizetést követően akár napok is eltelhetnek, mire a szolgáltató számláján realizálódik a befizetés. Nem válthatunk akkor sem, ha korábban kedvezményes készülék fejében
hűségnyilatkozatot írtunk alá, pontosabban a szerződésben meghatározott összeg kifizetése után szabadulhatunk volt szolgáltatótól.
Ha
feltöltőkártyás ügyfelek vagyunk, tudnunk kell, hogy a
váltással elvész a kártyánkon lévő összeg, így váltás előtt érdemes "lenullázni" azt. Az átigazolással elvesznek a hangpostaüzenetek és a hívásátirányítási beállítások is.
A számhordozásért egyes szolgáltatók
egyszeri díjat számolnak fel, ami néhány ezer forintot tehet ki. A művelet előtt érdemes tájékozódni a hordozás díjáról, létezik-e, és ha igen, azt az elhagyni kívánt társaság az ügyfélre vagy az új szolgáltatóra terheli-e.
Végül de nem utolsósorban: vizsgáljuk át a telefonunkban lévő számokat. Azok az ismerőseink, akikkel eddig egy szolgáltatónál voltunk, ezután másik táborba fognak tartozni, így hívásukhoz ezután szükségünk lesz a szolgáltatót kijelölő első két számjegyre is. Januártól pedig generálisan megváltozik a hívási rendszer: minden mobilszám tizenegy számjegyű lesz.
Szóljon hozzá: