Kétes áruk

Ingyenes fogászati szűrés

Mai Piac - Kereskedelem, kommunikáció

Szavazás

Árgép - Keresd a legolcsóbbat!


Kövesd a Fogyasztókat a twitteren!
Fogyasztók.hu RSS

A Mastercard fellebbez a GVH bírság ellen

Munkatársunktól, 2009. szeptember 24. - csütörtök 13:24
Címkék: gvh, fogyasztóvédelem, bank, bírság
Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

A MasterCard fellebbez a GVH döntése ellen, mellyel a társaságot is elmarasztalta. A kártyakibocsátó cég álláspontja szerint sem a bankok, sem a MasterCard nem követett el jogsértést - közölte a MasterCard.



"A MasterCard rendkívül csalódott a GVH határozatával kapcsolatban, mely szerint a bankközi jutalék megállapításának módja ellentétes volt a versenytörvénnyel, és ezért a GVH bírságot ró a társaságra, valamint a bankokra" - írják közleményükben.

A közlemény kiadását megelőzően Gauder Milan, a Mastercard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős igazgatója az OTP-vel közösen tartott csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: részletes véleményüket a határozat kézhezvétele után fejtik ki.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen több mint 1,9 milliárd forintos bírságot szabott ki a Visára, a Mastercardra, illetve számos hazai pénzintézetre kartellezés miatt csütörtökön. A pénzintézetek együttesen 968 millió forintos bírságot kaptak, a két magyarországi kártyatársaság, a Visa és a Mastercard egyenként 477 millió forintos büntetést kapott.

A GVH jogsértőnek találta, hogy a hazai bankok 1996-ban megállapodtak arról, hogy a Visa és Mastercard kártyákra azonos mértékű bankközi jutalékot állapítanak meg. Emiatt a két kártyatársaság közötti verseny, továbbá az elfogadó bankok közötti verseny torzult a hivatal szerint.

A MasterCard álláspontja szerint sem a bankok, sem a MasterCard nem követett el jogsértést. Közleményükben emlékeztetnek: a versenyhivatal döntése a magyarországi bankok közös egyeztetés során kialakított, 1997 és 2008 júliusa között érvényben volt belföldi bankközi jutalékaival kapcsolatban született, és nem érinti a jelenleg érvényben levő bankközi jutalékokat, melynek összegét a MasterCard állapította meg.

A bankközi jutalék biztosítja, hogy a MasterCard és Maestro bankkártyák működése gazdaságilag hosszú távon is életképes legyen, és a rendszer mindegyik résztvevője számára - bankkártya birtokosok, kibocsátó, és elfogadó bankok, kereskedők - előnyös módon valósuljon meg.

A bankközi jutalékoknak fontos szerep jut a rendszer működési költségeinek kiegyenlítésében a kártyabirtokos bankja (kibocsátó) és a kereskedő bankja (elfogadó) között. Ha a kibocsátó bank költségeinek egy részét az elfogadó bank nem vállalná át, úgy a kibocsátó bank arra kényszerülne, hogy a kártyabirtokosnak biztosított szolgáltatásokat csökkentse. Ennek eredményeképpen a kártyabirtokosok és a kereskedők kevesebb fizetési alternatíva közül választhatnának, csökkenne a piaci verseny, a kártyahasználat, és a kártyaelfogadás költségei nőnének - fejti ki a MasterCard közleményében.


A bankok mérlegelik, hogy fellebbezzenek-e

A megbírságolt hét bank közül hat közös nyilatkozatban vette tudomásul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a bankkártyás fizetéseknél alkalmazott belföldi bankközi jutalékrendszerrel kapcsolatos csütörtöki határozatát, ugyanakkor annak kézhezvétele után mérlegelik, hogy bírósághoz fordulnak-e.

A Budapest Bank Nyrt., az Erste Bank Hungary Nyrt., az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe, K&H Bank Zrt., MKB Bank Zrt., OTP Bank Nyrt. közös közleményében hangsúlyozza: a bankok jóhiszeműen jártak el, együttműködésük mindvégig nyilvános volt, azt a Magyar Nemzeti Bank tudtával és közreműködésével végezték. "A bankok együttműködésének kizárólagos célja a sokoldalú piacteremtő és -szervező tevékenység volt, megteremtve és fejlesztve ezzel a hazai biztonságos bankkártya kibocsátás-elfogadás piacának egységes, átlátható feltételek melletti működését" - olvasható a közleményben. Hangsúlyozzák, hogy a GVH vizsgálatának tárgyát képező bankközi jutalék a bankkártyát kibocsátó, illetve az azt elfogadó bankoknak, valamint a kártyatársaságoknak a bankkártyás fizetéseknél felmerülő költségeit fedezi, és egyidejűleg biztosítja, hogy a vásárlás során a kártyahasználat a fogyasztó számára ingyenes legyen, ami egyértelműen a fogyasztók érdekeit szolgálta és szolgálja.

Ennek a jutaléknak az alkalmazása nemcsak Magyarországra jellemző, hanem a legtöbb európai országra, továbbá a világ számtalan országára egyaránt - teszik hozzá. A pénzintézetek összesen 968 millió forintos bírságot kaptak, a versenyhatóság az OTP Bankot 281 millió, a Budapest Bankot 188 millió, az MKB Bankot 84 millió, a K and H Bankot 127 millió, a CIB Bankot 91 millió, az Erste Bankot 107 millió, az ING magyarországi fióktelepét 90 millió forint megfizetésére kötelezte. A két magyarországi kártyatársaság, a Visa és a Mastercard egyenként 477 millió forintos büntetést kapott. A kartellezés miatt büntetett társaságoknak a GVH határozatának kézhezvételétől számított harminc napon belül kell kifizetni a bírságot, illetve ugyanennyi idejük van fellebbezésre.

Forrás: MTI
 

Szóljon hozzá:

 

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Fókuszban a fogyasztóvédelem és a reklámjog - Mikor büntet a GVH?
DM-kampányok és a reklámtörvény
Jelentkezzen konferenciánkra!

Kommentek

DrugDealerKiller, 2012. május 24.

Akinek ennyi esze van, hogy ezt a szart szedi, az meg is érdemli, hogy megdögöljön!...

A mefedron öncsonkításhoz is vezethet

lilike, 2012. május 24.

Vakera. Hogy is írjam .... ? Vatera moderátor ? Szerintem azokat nem anya szülte. Öntelt, bek...

Így húzza le a Vatera a gyanútlan ügyfelet

Zsolt, 2012. május 24.

Hát valahogy én nekem is az a bajom mint Tamásnak.Egyszóval minden akció ami valamire való vol...

Menekülés a UPC-től

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Feljelentő

0, 2011-09-12 10:51:00+02

"Valerio telefonon rendelt kocsit Taxi 4-től, de a késve érkező taxis autójába mások szálltak be, mert a sofőr nem emlékezett a rendelő nevére. "

Nem emlékszik utasai nevére a Taxi4

0, 2011-08-10 15:37:56+02

"Lajos pénzszűkébe került és egymillió forintos hitelszerződést írt alá a GVH által már elmarasztalt Euromobilien Hungary Kft.-vel. Az ügyintéző kérésére befizetett hetvenezer forintját viszont már a szerződés felmondása után nem kapta vissza. "

Nem utal vissza pénzt az Euromobilien Hungary

1222, 2011-08-02 11:21:00+02

"Mónika problémája akár az egész ország problémája is lehetne. Másfél éves állástalanság után épp kezdene egyenesbe jönni a család, csupán a behajtó cégek munkatársai írogatnak sms-t este kilenc után. "

Behajtó cégek és a család
Lássunk világot!
Torony Torony Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder...
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés