Mi már nem váltunk be kupakokat, nálunk ez megszűnt! - így próbált elhajtani a pénztáros. Pedig a játékkiírók szabályzata szerint a beváltás időtartama október végéig tart, a bolt pedig elfogadóhelyként szerepel az akció honlapján.
hirdetés
A nyerő kupakok beváltóhelyei között szerepel a Récsei Centerben található CBA is, azonban…
Múlt héten jártam az említett CBA-ban két kupakomat kupakot beváltani. Az egyik eladótól megkérdeztem, hogy milyen módon tudom beváltani őket. Erre az eladó győzködni kezdett, hogy ők nem foglalkoznak beváltással. Közöltem, hogy márpedig ennek az akciónak a hivatalos honlapján szerepel ez az üzlet, tehát egészen biztos, hogy nekik is be kell váltani. Egy ideig még győzködtük egymást, aztán közölte az alkalmazott, hogy ja, ő erről még nem hallott. Miért nem ezzel kezdte???
Kerestem egy másik alkalmazottat, aki vagy nem beszélt magyarul vagy csak velem nem akart szóba állni, de válaszképpen csak a pénztár irányába mutatott. Nem tudtam eldönteni, hogy egyáltalán értette-e a kérdésemet, és valóban a pénztárra mutatott, vagy esetleg a kijáratra, jelezve: "Kívül tágasabb." Én elhiszem, hogy minden alkalmazott nem tudhat minden érvényben lévő akciót, játékot, de hogy nem is hajlandó segítőkész, udvarias, de legalább elemi iskolázottságú emberként viselkedni, az azért nemcsak meglep, de mélységesen megdöbbent és felháborít. Eljutottam a pénztárhoz, ahol a pénztáros tudott (!!!) erről az akcióról, de jelezte, hogy sajnos elfogyott a készlet, majd jövő héten lesz. Egy hét múlva, azaz tegnapelőtt újra próbálkoztam ugyanabban CBA-ban, és már tudtam, hogy a pénztároshoz kell menni, de egyrészt a pénztáros rám rivallt, mert 425 forintot fizettem és nem volt huszonöt forintom, így a kétezresből sok aprót kellett visszaadnia. Kérdeztem a kupakot is, mire közölte, hogy "Mi már nem váltunk be kupakokat. Nálunk ez megszűnt." A játékkiírók szabályzata szerint a beváltás időtartama: 2009. október 31-ig tart. Vagyis a hölgy megpróbált átverni.
Hadd ne minősítsem a pénztároshölgy viselkedését. Intelligens, valóban vásárlóbarát helyeken az ilyen embernek ilyen hozzáállással nem sokáig van állása. Sajnos ez a pénztáros kislány mindenkivel ilyen arrogáns és neveletlen, ráadásul elég gyakran mondja a vásárlóknak, ha nem tetszik neki valami: "b… meg". Erről az a véleményem, ha valaki nem szeret dolgozni, az ne erőltesse.
engem annyiszor becsaptak a CBA-ban hogy már be se teszem be a lábamat ezekbe az üzletekbe. Az akciós termék helyére januárban (Kiteket száraz macskaeledel)helyére a drágább nem akciós termék van betöltve. Olyan stílusban adták tudtomra -amikor reklamáltam a kasszánál a számlán szereplő összeg miatt- a hibámat mindenki előtt hogy majd a földbe süllyedtem.Senkit nem érdekelt hogy az árcédula mást mutatott csak azt hogy a termék nem azonos az árcédulán lévő termékkel Marhás akciós a halas nem . Oké én Marhást szeretnék , cseréljük ki az árut. Ja az nincs és nem is lesz az akció többi napján se mert elfogyott. A kérdésemre hogy miért kell 2 méteren keresztül halas termékkel feltölteni a polcot és közben kint hagyni az akciós árat is ha nincs az a termék, nem kaptam választ, de az ilyen esetekről rengeteget lehet mesélni.Lehet hogy könyvet kellene írni
Jack@, 2009. december 19. - szombat 22:15
a gyümilé (kivéve a prémium üvegeseket) és a cola között. Amúgy szerintem mindenben a mértékletesség a megoldás nem kell folyamatosan vedelni egyiket sem.
Jack@, 2009. december 19. - szombat 22:13
A gond ott van hogy az ilyen jellegű akcióknál a bolt megkap a forgalmazó cégtől egy bizonyos termékkeretet, amit ő szépen úgymond lenyel a vásárlók elől. Ezzel legtöbbször a leltárhiányukat lopásaikat próbálják fedezni, de legesleggyakrabban csak a kapzsiságukat. Én dolgoztam a pepsi-nél és sajnos sokszor volt olyan hogy a boltos nem adta tovább azt az engedményt amit a gyártó adott. Volt olyan hogy a dobozos üdítőt 50 Ft körüli árért kapta hogy 99-ért tudja adni, és kirakta a "kedves" boltos 219-ért. :-) És amikor szóvá tettük akkor csak annyit mondott hogy neki is élni kell valamiből és ha nem tetszik akkor legfeljebb máskor majd nem vesz, és a kereskedelemben abból nem él meg senki tehát a cégek többnyire lenyelik a békát (tökmindegy hogy pl: szerződés is volt rá).
A rákkeltől folyékony műanyagra meg csak annyit reagálnék, hogy szerintem a mai egész életmódunk rákkeltő, és én nem lennék annyira biztos azokban a gyümölcslevekben. Azok forgalmazásában is részt vettem, és csak annyit mondanák hogy szerintem abban is az a tuti amit te termelsz a kis kertedben leszeded és kifacsarod....na az oké. A boltiban nem sok a különbség a cola a colától
Black Bride, 2009. november 23. - hétfő 15:38
Látom GReddy-nek minden cikkre ugyan az a válasza.:D
GReddy, 2009. november 05. - csütörtök 17:06
Szerintem örülnöd kéne, hogy nem kaptál a szervezetedbe három deci erősen rákkeltő folyékony műanyagot. Ja, megjegyzem, a multi érdeke fontosabb, mint a te életed. Igyál igazi gyümölcsből (lehetőleg a magyar piacon magyartól vett gyümölcsből) facsart gyümölcslevet, folyadéknak meg magyar ásványvizet. Popsi kóla... de!
TGJ, 2009. november 03. - kedd 16:15
Ez nálam is ismerős, bár a sikertelen utánajárások végén én kidobtam a kupakokat.
J.A.E., 2009. október 26. - hétfő 14:23
Velem is történt már ilyen. Ez igazából a pénztárosok hozzáállásától függ. Nekem egy másik CBA-val, a Karinthy Színházzal szembenivel vannak hasonló tapasztalataim. Na nem a kupakok beváltásával kapcsolatban, hanem a hozzáállás tekintetében. Az egyik pénztáros rendszerint a képembe rágózik és olyan bunkón beszólogat, mintha joga lenne hozzá. Egy másik még soha nem fogadta a köszönésemet, egy harmadik folyton behisztizik, ha utalvánnyal vagy kártyával fizetek. Szóval a CBA elég sok alkalmatlan embert foglalkoztat. De - ha ez megnyugtat bárkit is - sajnos az üzletek (kisbolttól kezdve a hipermarketekig) tele vannak ilyen idegbajos, buta és alkalmatlan munkavállalókkal. De a legalalkalmatlanabb az, aki az ilyet felveszi dolgozni. Ma már nem kell ész semmihez, csak pénz. Ha pénzed vagy, akármilyen buta lehetsz, mert a pénzedért mindenki leborul előtted... Tiszta hülye ez a világ!
vpeti, 2009. szeptember 21. - hétfő 19:12
Én is így jártam. Nem CBA, hanem maszek bolt volt. De a hölgy megsúgta, hogy a (S)MATCH-ban be lehet váltani. (Ők az eredeti listán nem szerepeltek.)
Szóljon hozzá: