Augusztus ötödikén, a benzinkútnál rátöltöttem a Pannonos kártyámra háromezer forintot. Azonnal jött is sms-ben a visszaigazolás, mely szerint "feltöltöttünk 3000 Ft-ot, új egyenleged 2041 Ft."
hirdetés
Természetesen rögtön felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol azt mondták, küldenek egy számlarészletezőt, amelyből kiderül, hogy mire vonták le a közel ezer forintot. Pár nap múlva küldték is, nem volt rajta semmi. Bementem az Unió áruházban lévő ügyfélszolgálati irodába, ahol szintén nem tudtak választ adni a kérdésemre, hogy hova lett a pénz a kártyámról, mivel megnézték a számítógépen, de az semmi forgalmat nem mutatott. Adtak egy e-mail címet (a Pannon elektronikus címét), hogy oda írjak egy levelet mert csak ők tudják megmondani,hogy hova tűnt a pénzem. Ennek már két hete de választ azóta sem kaptam.
Ezer forint "felszívódott"
Mit tehet ilyenkor az ember? Ezeket senki nem ellenőrzi? Én elolvastam az üzenetet és láttam, hogy nem stimmel a dolog, de mi van azokkal az emberekkel akik el sem tudják olvasni az üzenetet? Ezt egy szolgáltató büntetlenül csinálhatja? Bezzeg ha én két nappal később fizetem be a számlás telefonom számláját már rajta van öt forint kamat! Mit tehetek, hogy valaki legalább úgy tegyen mintha érdekelné az ilyen szemét átverés?
Olyan helyen is vásároltam, ahol kp és bankkártya is működik. Az érdekes viszont az volt, hogy a barkácsboltban (BS) elég nagy tételeket képes összeszedni az ember, ha már egyszer a házát felújítja!
A történetben a pénztáros dolgozik a lézeres leolvasóval, semmi trükköst nem tapasztaltunk, ám a monitort figyelve feltűnt a fizetési procedúrában, hogy mit keres egyösszegű, kb 22 eFt-os tétel a több és apróbb összegek között?! Gyors reagálásnak köszönhetően nem lett lehúzva a kártya, így még időben sikerült tisztázni a helyzetet!
Az "illetékes elvtárs" azt magyarázta el, hogy a gép rakoncátlankodott!
A pénztáros nem pirult el, az tény!
De, hogy a gépezet nem manipulálható, arra nem veszek mérget!
Észnél kell lenni, listázva kell az üzletben járni vagy számológéppel a kézben, ha már az ember 2-3 tételnél többet vesz!
Éberség!
kockavasutas, 2010. január 18. - hétfő 22:32
Én egyszer jártam úgy, hogy egy XVII. ker-i benzinkútnál tankoltam, és a fizetésnél a bankkártyámat betoltam a pénztárcámba, de az már kopottas és szakadt is volt egy kicsit, de nem vettem észre, hogy amíg aláírtam a blokkot, a kártyám a bal kézben tartott pénztárcámból kicsúszhatott, talán vissza a pultra. A kutas ügyesen elterelhette a figyelmemet, mert
nyugodtan távoztam, és csak másnap vásároltam volna vele, és akkor ... hűlt meg bennem a vér!
El a bankba, az információért, hol vásároltak vele. Két egymás mellett levő kútról volt szó!
Látványosan konkurrensek, amúgy a talált bankkártya lehúzásában cinkosok! Majdnem egyenlő arányban, hogy ne legyen feltűnő, szépen lefosztották mind a 29 eFt-omat!
A rendőrségi feljelentés eredménye helyből alá volt támasztva (ki sem mentek): "ismeretlen tettes"! A benzinkutak kezelői a kamerafelvételeket nekem nem adták ki, mehettem a Sóhivatalba!
Ennyit a "tisztes dolgozókról"!
Azóta nem adok sehol sem borravalót!
A megdolgozott, a megfizetett, a kialkudott és az arányos áron felül senkinek semmit!
Ha majd én felfedezem az illető szolgálatkészségét, ami a netes vásárlásoknál kilőve, akkor megszállhat a jóindulat, hogy pluszpénzt juttassak!
nagyi, 2010. január 18. - hétfő 20:25
Kedves Zsike!
Fizettél már a benzinkútnál bankkártyával? Fizetés után a telefonodra biztosan kapsz értesítő sms-t az összeg levonásáról DE -
meg figyelted-e már, hogy a kútrész (ahol tankoltál) nem mutat 0 Ft-ot hanem ott van még az az összeg amit már az sms szerint le vontak tőled!
Magyarul: a kutaknál(tisztelet a kivételnek)csalnak a banki átutalásnál!
Nem tudom hogyan de én már ezt többször tapasztaltam!
Azt hiszem, hogy nem a szolgáltató a hunyó hanem ez a probléma a hiányzó 1000 Ft ügyben!
Ha kártyával fizettél a banki kivonattal menjél be a szolgáltatóhoz és remélem jóvá írják a veszteségedet!
Zsike, 2009. december 19. - szombat 15:40
A véleményekben elhangzott sok lehetőség ami miatt lehetséges lett volna a levonás,csakhogy egyik sem bizonyosodott be! Nincs semmiféle szolgáltatás megrendelve a számra, nem beszéltem túl előzőleg, mert még 150 Ft körüli összeg volt rajta,igaz hónapokkal korábbról, kiküldték a számla részletezőt ami, mint korábban is írtam semmiféle forgalmat nem tartalmazott,hisz nem használtam a sim kártyát, mivel van előfizetéses telefonom és azt használom, ez csak egy hirdetés miatt töltöttem fel,erre vártam a hívásokat, és,hogy ne szüntessék meg, gondoltam töltök rá némi pénz összeget. Érdekes módon az internetes számlakimutatásom szerint rajta volt az a százötven akárhány Ft, mielőtt feltöltöttem megnéztem,akkor mínuszba sem mehettem a hívással!!!!!
Csalás ez emberkék, akárhogy is nézzük,akárhogy próbáljuk magyarázni!!!!!!!De gondoljátok már végig egy ekkora ügyfélkörrel rendelkező szolgáltató,ha csak ennyi pénzzel veszi is le az ügyfeleit, mennyi adózatlan jövedelme származik!!!????
Zoli, 2009. október 31. - szombat 12:42
Egyébként feltöltősnél 100 Ft körüli mínusz érthető. Amikor nekem volt feltöltős a Pannonnál mindig mínusz 100-120 Ft-ig engedett beszélni amit a következő feltöltéskor vont le. Viszont 1000 Ft soknak tűnik.
És a 77.000 Ft-os számlához: 2 lehetőség azonnal!!
- Barátom ismerősénél volt olyan hogy a gyerek a netről töltött le szexfilmeket ilyen telefonról fizetendő módszerrel. Csak nagy huzavona után derült ki és csak akkor vallotta be mikor már szinte egyértelmű volt(a szülőkön kívül mindenkinek) hogy mi történt...
- Meg kell nézni hogy mikor történt a hívás és simán kideríthető mi történt! Hisz akár egy rosszakaró vagy csaló is használhatta pénzlenyúlásra ha egy kis időre nem figyelt a telefonjára!!!
A hívásrészletező időpontja alapján mi derült ki?
llaci80, 2009. október 16. - péntek 11:23
Sziasztok,
Nem mindig a szolgaltato hibaja!!! vannak ezek a netes reklamok ha beutod a szamod vonjak a penzt ...
unokatestveremnek 1 \"Joakaroja\" rendszeresen beuti a szamat..mar odaig fajlt a dolog hogy szolgatatot valtott szamot cserelt...
Ajanlom mindenkinek a szama titkositasat.
Margo, 2009. október 16. - péntek 08:10
Én folyamatosan igy járok, mindig valamennyivel kevesebb összeg jelenik meg a visszajelzésen mint az a bizonyos 3000 Ft, pedig általában 100 Ft körüli összeg szokott lenni a feltöltés idején a telefonomon.
Sántha József, 2009. szeptember 24. - csütörtök 17:55
Üzleti előfizetéses Pannon számla pluszban(!!!) 70.000,-ft + 7000,-ft-nyi sms díjat tartalmazott egy olyan számra, amelyet senki sem ismert, senki sem hívott. A Pannonnál a vállukat vonogatták, hogy ha ez szerepel a számlán, akkor bizony hívtuk ezt a számot (de ennyit?), ki kell fizetni. (Nem hívtuk, de ezt nem lehet bizonyítani...) A számot egyébként nem lehet felhívni, kicsöng, de soha senki sem veszi fel, se hangposta, semmi. Érdeklődésre a Pannon azt a választ adta, hogy a szám titkos!.....Erre varrjatok gombot! Valaki azt javasolta, hogy tegyek feljelentést, ha elkezdenek nyomozni,(elkezdenek?) a szolgáltató köteles lesz együttműködni. De mire hivatkozva tegyek feljelentést? Ezt nem a Pannonnak kellene megtennie, hogy mégiscsak feltörhető a feltörhetetlen rendszerük? Csak akkor tudnám az igazamat bizonyítani, ha lenne valaki, aki bíróság előtt bebizonyítja, hogy feltörhető a Pannon feltörhetetlennek deklarált rendszere. Ha van is ilyen, bolond lenne jelentkezni...Így nincs más, ki kellett fizetni. Ebben csak az a szomorú, hogy bárki más is járhat így!
vargabeata, 2009. szeptember 15. - kedd 11:25
Velem úgy történt meg ez a pénzleszívós eset, hogy évek óta kizárólag telefonálásra és sms-küldésre használom a telefonomat. Semmilyen letöltést még nem csináltam, egyáltalán nem érdekelnek a csengőhangok, még csak mms-t sem küldtem soha, és egyáltalán nem szoktam betelefonálgatni a nyereményjátékokba, mert,meggondolom, mire költöm a pénzemet. Ha 300 alá megyek a kártyámon, egyből feltöltöm. Mégis eltűnt a pénzem, és sajnos nem tudták az ügyfélszolgálatban megmagyarázni, mi történt. Részletes kimutatásra nem voltak hajlandók. Szóval ez a hála azért, hogy kb. nyolc éve pannonos vagyok, és még a kis pénzemet is elveszik pofátlanul. Persze mondhatnák, hogy akkor hagyjam ott őket...és tényleg ezt kellene csinálni. De kivel cseszek ki?! Csak saját magammal. Ők nem fognak bánkódni egyetlen egy ügyfél elvesztése miatt. :(
xyzxyzxyzxyz, 2009. szeptember 11. - péntek 15:06
Az is lehet, hogy a bibi ott van, hogy a Pannonnál, ha ledumáltad az összes pénzed, akkor még telefonálhatsz és küldhetsz néhány SMS-t, ami a legközelebbi feltöltéskor vonódik le. Egyébként pedig az is lehet, hogy van valami olyasmi csomagod, amitől automatikusan vonódik le. De ha bemész reklamálni és hívásrészletezőt, stb...-t kérsz, akkor ott (is) látni lehet, hogy hol a bökkenő. És a rendszerben biztos nézik a feltöltések idejét is. Gondolom el kell nekik számolni valahogy pl. az APEH felé, tehát pár évre visszamenően biztos vannak róla adatok. Max. nagy vitát kell csapni, hogy szerezzenek olyat, akinek van jogosultsága megnézni és intézkedni ilyen súlyú problémában.
Szóljon hozzá: